Most szombaton, azaz holnap a queer tánczenetörténet egyik ikonikus alakja, Prosumer először lép fel Budapesten a tavaly augusztusban indult Persephone partisorozat negyedik buliján. A meghívott előadók tekintetében a szervezők kimondottan az alulreprezentáltabb külföldi és hazai DJ-kre fókuszálnak, megmutatva ezzel az LMBQT kultúra hatását az elektronikus tánczenében és a diverzitást a budapesti klubszintéren. A fő zenei csapásirány ennek megfelelően a diszkó és a house de alkalmanként más műfajokkal is kísérleteznek és fognak a jövőben.

Az Analog Soul, Lakuti és Luz után Prosumer az eddigi legnagyobb dobásuk, aki a Honey Dijon, Derrick Carter, Gerd Janson vagy éppen Tama Sumo nevével fémjelzett queer dance szcéna második nagy hullámához sorolható. Zenei ízlésére egyszerre volt rá hatással a chicagói, detroiti és new yorki house, szettjei pedig a mai napig legendaszámba mennek. Kiváló szelektorként a keményebb technó alapú zenéktől az érzelmesebb diszkószámokig teremt eufórikus hangulatot a tánctereken. A produceri munkája sem elhanyagolható, olyan nagynevű kiadók jelentették meg a zenéit, mint a Playhouse, a Running Back vagy az Ostgut Ton. A Murat Tepeli-vel közösen kiadott albuma (‘Serenity’) pedig ahogy a szervezők írják az esemény leírásában,  “a legjobb dolog, ami a chicago house-szal csak történhetett Larry Heard óta”. Prosumer összesen hét évig volt a Berghain / Panorama Bar rezidense, ez alatt az idő alatt megelégelte az európa bulifővárosával járó hedonista életmódot, és Skóciába, a visszafogottabb Edinburgh városába költözött. Saját műsort vezet a NTS online rádión, és továbbra is aktívan djzik körbe a világban. A szombati fellépése alkalmából a szerkesztőség összegyűjtött még néhány érdekes infót Prosumerről, alább a lista.

Művészneve a consumer és a producer szó összevonásából jött létre.

Hihetetlenül nagy, 12 ezer darabos lemezgyűjteménnyel rendelkezik. A korai house klasszikusoktól napjaink underground techno és house zenéjéig mindennel képben van.

Tama Sumo társaságában évekig kvíz esteket szerveztek PubQuiz néven Südblockban, és ezek az alkalmak általában arról szóltak, hogy jól berúgjanak játék közben.

Kiváló memóriával rendelkezik, de csak a haszontalan dolgokat tárolja el az agyában, azokat viszont örökre. Leginkább a James Bond filmek területén jeleskedik.

Szerinte csak hype, amiért újra ennyire felkapott lett a vinyl és nem lesz tartós divathullám. A legtöbb bakelit eladás ugyanis korábbi sikeres nagylemezek újranyomásaiból jön össze. Az emberek megveszik a kedvenc zenéjüket, de kevésbé a hallgatás aktusa miatt, inkább hogy azokat dísztárgyként a polcra helyezzék.

Úgy érzi, hogy mindig a saját útját járja. Több 20 évvel ezelőtt kezdett el DJ-zni és sokat lendített a karrierjén, amikor a 2000-es évekre újra a divatba jött a klasszikus chicagói house, amit ő már a kezdetek óta képviselt.

Szerinte nem fair, ami a zeneipart jellemzi napjainkban. Néhányan egyre többet és többet keresnek, míg mások a lelküket is kiteszik és warm up dj-ként örülhetnek, ha ingyen játszhatnak egy nagy név előtt. Sokan nem fognak tudni megélni belőle és kénytelenek lesznek feladni a szenvedélyüket.

Szerencsésnek érzi magát amiatt, hogy akkor élt Berlinben, amikor még sokkal kevesebb pénzből meg lehetett valósítani az álmokat. A berlini élet receptje szerinte az, hogy találd meg önmagadat és az utad a szcénában, ahová tartozni szeretnél.

Nem szeret reflektorfényben lenni. Szerinte egy fellépésnek a zenéről kell szólnia, nem a DJ-ről.

A közelmúltban több DJ is nyíltan beszélt az őket sújtó depresszióról. Prosumer is átélt hasonlót, korábban járt terápiára is. Szerinte az évek múlásával az ember egyébként is jobban megismeri önmagát és határait. Néha még mindig vannak nehéz időszakai, de ma már sokkal könnyebben mászik ki belőle.

Esemény: https://www.facebook.com/events/484888852039976/
prosumer