December végén írtunk róla először, miszerint a Loveparade alapítója, Dr Motte egy új projektbe kezd Rave The Planet néven. De hogy miről is van szó pontosan, azt nem lehetett tudni. Egészen idáig.

A Rave The Planet egy globális mozgalom, ami az elektronikus tánczene, mint kulturális örökség elismerését tűzte ki zászlójára az UNESCO által. Svájcban a techno már két és fél éve hivatalosan is a kultúra részét képezi és nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan Németország lesz a következő, ahol ezt hivatalos formában is elismerik. A Rave The Planet három fő cél megvalósítását tűzte ki maga elé.

1. Az elektronikus tánczene és a klubkultúra védelme és fejlesztése, nonprofit projektet támogatása hosszú távon
2. Az elektronikus tánczenét a UNESCO immateriális kulturális örökség védelme alá kell helyezni.
3. Az elektronikus tánczenei kultúrának legyen egy hivatalosan elismert ünnepnapja, amit egy új parádé megszervezésével kötnének össze

A célokat megvalósítását egy úgynevezett Fundraving biztosítaná.

Tegnap óta ugyanis a korábbi Tresor Garten helyén (ma: Mall of Berlin) látható a Június 17. utca (Ernst-Reuter-Platz – Siegessäule – Brandenburger Tor) 1:87 arányú kicsinyített mása összesen 48 méter hosszan. A helyszínen és egy online adománybolton keresztül a támogatók különböző raver miniatűr figurákat vásárolhatnak, amiket aztán felállítanak a miniatűr téren. Összesen 1,5 millió figura felállítását tervezik. Az adományokon keresztül a szervezők függetlenek maradhatnának a szponzoroktól és ez lehetővé tenné az új felvonulás hirdetők nélküli lebonyolítását.

A magunk részéről csak üdvözölni tudjuk a kezdeményezést és kíváncsian várjuk a fejleményeket!