Az M47 a 2000-es éves első felében Magyarország legmenőbb technoklubjának számított. A Debrecentől 15 kilométerre található szórakozóhelyen fellépett többek között Richie Hawtin, Sven Väth, Speedy J, Marco Bailey és még sokan mások. Abban az időben egyedülálló módon a bulik másnap délutánig tartottak, a DJ-k pedig minimum 3-4 órát zenéltek. 2003. márciusának idusán az akkori kor legnépszerűbb lemezlovasa, DJ Rush egymást követő nap is levezényelt egy bulit Magyarországon, Szentendrére a Complexben, valamint az M47-ben is. Ne feledjük, ebben az időben még csak telefonálni és SMS-ezni tudtunk a telefonjainkkal, sokan digitális fényképezőgéppel indultak meg bulizni. Az egyik partyarc egy kisebb kézikamerával érkezett, amit nem volt lusta egész éjszaka használni. Az eredmény két videó, 30 percben, bámulatos lenyomata ennak a kornak. Szinte érezni az izzadtságszagot és a cigifüstöt, elnézve a frizurákat és a ruhákat, nagyon távolinak tűnik ez már attól, amit napjainkban megszokhattunk.