Idén is megkapta OZORA-t Dádpuszta, ahol igen sokan rögzítették szettjeiket, szerencsénkre!

Ahogy az lenni szokott, nyár közepén ismét több tízezren gyűltek össze a Balaton közelségében található Dádpusztán, hogy a hazai pszichedelikus fesztiválok fesztiválját végig szórakozzák.

Az OZORA történelme során megélt rengeteg nehéz pillanatot, de a legnehezebbekből is képes volt pozitívan tanulni és mostanra a világ egyik legjobb psy fesztiváljává nőtte ki magát, ahova a világ minden szegletéből érkeznek az emberek elengedni magukat több egy héten keresztül.

A nemzetközi és hazai színtérről felduzzasztott programban fellépő DJ-k stílusukat tekintve jelen esetben a világ legjobb eseményén lépnek fel, így többen áldoznak arra, hogy szettjeiket rögzítsék, sőt, további videós rögzítésekkel egészítsék ki.

Ez valami olyan, mintha egy haza fellépő kijutna a Tomorrowland-re, vagy a Miami WMC-re, netán az ADE-ra, ott biztos forogna néhány kamera!

Éppen ezért is van az, hogy neves fellépőktől – mint például a novemberben az A38-on fellépő Ace Ventura – olyan szettrögzítéseket kapunk vissza, ami egy komplett, jól megvágott videós anyaggal van összefésülve. Így szinte vissza, vagy épp bele csöppenhetünk utólag a 2019-es OZORA-ba.

Ace Ventura mellett E-Clip, Modus, vagy Barakuda szettje is jó vágásokat kapott, Captain Hook pedig egy egész különleges audiovizuális élménnyel visz vissza minket a nyárba.

Közben vannak azok a szettek is, amik csak egy letett fényképezővel lettek felvéve, vagy épp egy képpel lettek feltöltve, de mi most ezeket is odaadjuk, hogy együtt váljunk OZORA időutazókká! A 9 szett előtt viszont kezdjük a sort a +1-el, amit valaki úgy készített el, mint rövid filmes OZORA after movie, hogy barátjának zenéje fölé vágta a jeleneteket. Nagyon eredeti, ahogy átjön az OZORA életérzés!

Ha nem tudsz várni az Ace Ventura buliig, akkor hasonló zenei élményben legközelebb az október 22-i Talamasca buliban lehet részed, amit az ELTE Gömb Aulájában rendeznek meg! A 2020-as OZORA pedig július 20-án indul majd el!