Június elején egy új szervezőcsapat neve robbant be a köztudatba. A Rebels úgy tűnik, hogy igen jó érzékkel választja ki a fellépőket. Számunkra pedig csakis ez lehet az elsődleges. Augusztus végén a spanyol Tensal érkezésével debütálnak a TRIP Hajón, de a folytatás is pont ugyanilyen izgalmasnak tűnik, ugyanis Stanislav Tolkachev személyében egy igazi úttörő érkezik!

Nem ismeretlen számára Budapest, hiszen többször járt már nálunk. Zenélt többek között a Lärm és a Corvin Club falai között is. Ukrajnából érkezik, a szomszédos országból egyre több DJ kerül nemzetközi rivaldafénybe, elég csak megemlíteni Etapp Kyle vagy éppen Vakula nevét. Tolkachev zenei fejlődésére a klasszikus detroiti hangzás és a Berlinben megszületett minimal stílus volt a legnagyobb hatással. Ezen befolyások hatására született meg a rá oly jellemző pszichedelikus hangzás. Zenéje egyszerre nyers, csilingelős és csavaros. Nem hiába nyilatkozott róla úgy a Technokunst egy korábbi hazai fellépése után, mint a „világ legjobb techno előadója„. Ha valakinek, nekik biztosan elhisszük. Tolkachev első EP-je 2005-ben látott napvilágot. Zenei munkásságága olyan nagynevű kiadók megjelenései által öltött testet, mint például a Semantica, Subsist, M_REC LTD, vagy éppen a hazai illetőségű Panel Trax Records. Mi ez utóbbira vagyunk a legbüszkébbek, ő maga pedig valószínűleg a Mord, illetve a Token égisze alatt megjelentetett műveire. Hiszen utóbbi két kiadó kétségtelenül a jelen legjelentősebb zászlóshajói közé tartoznak. Négy albumot is készített már, a legutóbbi 2018-ban jelent meg.

Stanislav Tolkachev a számunkra kiejthetetlen nevű Dnepropetrovsk városából érkezik, ami Ukrajna egyik legjelentősebb ipari központja. Ezen pedig nincs is mit csodálkozni, hiszen tökéletesen visszaköszön a zenéjében. Aki ipari hangzásra vágyik az most biztosan megkapja! Stanislav Tolkachev hosszú hónapok után áll ismét a pult mögé, ezúttal DJ-szettel fog jelentkezni. Korábban bejárta már Európa legismertebb klubjait. Rendszeresen visszatér Tbilisziben a Club Khidi-be, de fellépett már az összes jelentős berlini klubban, mint például a Griessmuehle, Tresor, vagy éppen a Berghain. A karantén ideje alatt sem unatkozott, a jelenlegi munkásságát legjobban egy néhány héttel ezelőtt felvett „Boiler Room: Streaming from Isolation” szettje mutatja be legjobban, ahol otthonról csavargatja a vasakat.

A helyszín ezúttal a Budapest 11. kerületében található Analog Music Hall lesz. Stanislav Tolkachev mellett a hazai körítésre is mindenképpen érdemes lesz odafigyelni, hiszen a fel-, illetve levezetésről Detectiv Kelly és Aga2L fog gondoskodni. A jegyek értékesítése hamarosan megkezdődik. Érdemes lesz sietni, ugyanis az első körös belépők mindössze 2500 ft-ba kerülnek és az ukrán zsenit okozta fokozott érdeklődés hatására egészen biztosan hamar el fognak fogyni.

Esemény: https://www.facebook.com/events/1513258765542515/