Következő beszámolónkat három megrögzött Time Warp-fanatikus nevében írjuk, Klaunak hetedik alkalom volt, Leonak a tizedik, Gábor pedig 2004 óta jár ki a német rendezvényre. Mi nem fogjuk csak a szépet és jót írni, hogy mennyire más, mint, itthon és milyen durva volt a fénytechnika és stb, ugyanis ezt írtuk minden évben és már kell a változatosság. Kicsit kritikusabb szemmel próbálunk beszámolni nektek arról, milyen is volt a 2016-os Time Warp.
Összességében úgy 50-100 magyar érkezhetett a fesztiválra, azokkal együtt, akik Németországban élnek, úgyhogy ezúttal szép számban képviseltük hazánkat. Idén szerveztünk egy kisbuszt is Budapestről, mely tele volt újoncokkal, de a csapat nagyon szimpatikus volt, jó gyerekek voltak. Úgy 8-9 között léptünk be a Maimarkthalle területére már mókás állapotban, ugyanis a várakozás közben muszáj volt egy csomó pálinkát meginnunk. Rögtön az első negatívum a várakozás, ugyanis ezúttal a szervezők közötti kommunikáció hiánya miatt 1 órát várhattunk a belépő jegyeinkre. De túléltük, le nem maradtunk még semmiről.
A Time Warp egyik legnagyobb különlegessége a fény és vizuál technika, mely jócskán meghatározza a rendezvény színvonalát. A két legnagyobb termet illetően kicsit csalódtunk, ugyanis a tavalyi 2-es terem diszletét építették újra fel, csak most az 1-esbe, mely idén a legnépszerűbb csarnok lett, hiszen a Time Warp-on újra tarol a techno. Persze ez a design is brutálisan néz ki, de mivel hozzászoktattak minket, ezért évről évre igényeljük az újat. A 2-es floor-nál elsőre hiányoltuk az új, egyedi díszletet. Persze a kevesebb néha több! Ezúttal nem volt extrém, túlcifrázott plafon, csak a lámpák komplex működtetésével meg a különleges vizuállal idézték elő a nem hétköznapi látvány showt. Kárpótlásul viszont a 3-as és 4-es terem is különleges design-t kapott, több technikával, amik igy sokkal feeling-esebbek lettek.
A rendezvény telt házas volt, rengetegen voltak. Nagyon sok reggeli jegyet is eladtak, úgyhogy ezáltal még délelőtt és a végén is tolongás volt a termek közti területeken. Ami furcsa volt, hogy az évek során megszokott közönség lecserélődött. Már tavaly is érzékeltük, de idén még feltűnőbb volt. Eddig hemzsegtek az olaszok, akikre mindig panaszkodtunk, hogy milyen bunkók és fellöknek, mert sose látnak az orrukig sem. Most már nagyon sok országból és kontinensről érkezik a közönség és a két legnagyobb termet ők töltik meg. A mediterránok főként a 3-as teremben tobzódnak, ahol szintén ezekről a tájakról származó előadók követik egymást a pultba. Éppen ezért neveztük el a 3-as termet ezúttal Mediterráriumnak. 🙂 A németek pedig lassan már kisebbségben vannak a rendezvényen. Most már hiányoljuk az olaszokat, mert bármennyire is bosszantóak, ők csinálták a legjobb hangulatot. A mostani közönség magának való, nem nagyon barátkoznak és egyre fiatalabbak. Generációváltás volt, és most már furcsa, hogy mi lettünk az öregek. Ami változott szintén, hogy a két legnagyobb csarnok helyet cserélt a népszerűségi rangsorban. Az 1-es techno terem elejétől a végéig fullon volt, a 2-esbe pedig bárhol, bármikor találtunk magunknak helyet, pont kellemes volt a táncoláshoz. Pár éve ez még fordítva volt. Elkönyvelhetjük, hogy a Time Warp-on most újra hódít a techno, az vonzza a legnagyobb közönséget.
Ennyit az összegzésről, most pedig kitérünk a zenére, amiről igazából szól ez a rendezvény:
A line up minden évben a legnevesebb fellépők névsorával büszkélkedik, de általában szinte ugyan az, mégis minden Dj minden évben más, ezért nem lehet megunni. Idén azért szép számban voltak különleges előadások illetve újoncok, akiket már nagyon vártunk, hogy a német Time Warp-on is meghallgathassuk őket. Ilyen volt Maceo Plex, aki egyből az egyik main színpadon lépett fel. Nina Kraviz is elsőbálozó volt, aki a techno teremben kapott helyet. Szintén különlegesnek ígérkezett Carl Cox és Joseph Capriati b2b szettje. Sokat hallhattunk Richie Hawtin új projektjéről a Play Differently-ről, ami egy új eszköz reklámozásáról szól és céljuk, hogy a Dj-k a zenélést egy újabb szintre emelhessék. A turné elért a Time Warp-ra is, melynek résztvevői Dubfire, Chris Liebing, Loco Dice és persze Hawtin voltak.
Nina Kraviz először játszott a Time Warp-on és hát sajnos azt kell mondjuk, amit prezentált, az gáz volt. Az ember elvárná, hogy a legjobb formáját hozza, főleg ha első alkalommal van itt. Egy régi, acid-es zenére értünk be rá, elsőre azt hittük ez pozitív. Majd a következő zene sem volt újabb, aztán a The Age Of Love után elkönyveltük, hogy régi klasszikusokkal egy hatásvadász szettet állított össze és ott hagytuk. „Még szerencse, hogy pont nem hallottam mikor a Born Slippy-t játszotta, mert akkor szívesen ledobáltam volna a színpadról”. Persze ez másoknak biztosan tetszett, mert ennek is van egy hangulata, de mi nem ezt vártuk volna tőle egy ekkora rendezvényen.
11-re mentünk is vissza a szomszéd csarnokba, Maceo Plex-re. Pont azt kaptuk, amit igényeltünk, (hozzáteszem már régóta vártuk, hogy itt lépjen fel) magasra tettük a mércét, de egy tökéletes szettet kaptunk. Elejétől a végéig jó volt, energikus, egyedi és ütős volt, nem rakta tele a befutott slágerzenéivel. „Számomra ez volt a legjobb szett az este alatt azok közül, akiket végig hallgattam és a többiek is egyet értettek velem, hogy tökéletes volt.” Adam Beyer-ről a fiúk tudnak többet mondani, nekik nagyon tetszett. Gábor szerint „mocskos jó volt, dinamikus és jól felépített”. Mi más utakon jártunk, csak belelestünk. Pár éve is egyedi volt és nem éppen a tőle megszokott szettet játszotta, gondoltuk, hogy most se lesz rossz, de a korábbit úgyse tudja überelni. Viszont megtiszteltetés hazánknak, hogy két magyar producer zenéjét is lejátszotta David Temessi – To my beat és Jay Lumen – Paradox zenéjét. Dubfire az új Play Differently koncepcióval lépett fel… sajnos. Ahogyan már tavaly is, most is kezdésekor megtelt a terem emberekkel, de nem igazán tudta lekötni őket ezzel a kísérletezéssel. Maradjunk annyiban, hogy ezt még gyakorolni kell, hogy hogyan tudja összekapcsolni a sajátos előadásmódját ezzel és egy táncolható szettet produkálni. Bár az is lehet, hogy csak szimplán nem tudta összeszedni magát kezdésig.
Sven Vath 4 órás műsora sem hozott lázba sok mindenkit, bár mi ezt már megtanultuk, hogy a legelejére és a végére érdemes bemenni, ugyanis a 4 órás műsor alatt inkább bontakozik ki a spirituális énje, ami nem feltétlenül tud lekötni az éjszaka közepén. A nyitó track-jét (idén: Levon Vincent / Marcel Dettmann – Vengeance) viszont mindig úgy választja meg, hogy az nagyot üssön, valamint ehhez társul a sajátos vizuálja, mely persze mindig róla szól. Ezúttal egy kamera szemből vette és élőben vetítették ki őt a nagy falra, a képet pedig elváltoztatták olyan effekttel, amitől pixelesen volt látható az alakja. Érdekes és egyedi megoldás volt!
Dixon utolsó 20-30 percére néztünk be, mely a lehető legjobb döntés volt, ugyanis egy elképesztően jó track-et kaptunk el tőle, melytől felrobbant a tánctér, vágni lehetett azt az energiát és pozitív vibrálást, amit kiváltott az emberekből. Már ezért az egy számért megérte, amit szívesen megmondanánk mi volt, ha ez a buli egyfelől nem a kiadatlan zenék teszteléséről és promójáról szólna 🙂 De amint meghalljuk, megosztjuk veletek, ezt megígérjük. Ezután megtartottuk a kötelező pihenőidőt, leültünk egy órát és persze véletlenül összefutottunk más magyarokkal is. Gyors eszmecsere, ki mit játszott eddig, majd szétváltunk. Loco Dice szintén a Play Differently-t népszerűsítette a „Mediterráriumban”. A négy fős csapatból talán neki sikerült a legeredményesebben bemutatni az új projektet. „Megmaradt a Desolat hangzás, saját magát adta, ami fel volt turbózva ezzel az új előadásmóddal. Tökéletes volt.”
Laurent Garnier 5 és fél órás szettje minden alkalommal egy tömör extázis, főleg az első fele csodálatra méltó. Még ha egy durva techno-ról csapódsz is oda, egyből átveszi feletted az uralmat. Nincs más, aki ilyen zenéket játszik, ilyen előadásmódban és ekkora átéléssel. Lágy dallamok, tökéletes tempó, magával ragadó az egész. Ráadásul itt a legkellemesebb a közönség is, a korosztály idősebb és olyanok, akik éppúgy a zenét értékelik elsősorban. Schwarzman- live nem volt túl bizalomgerjesztő. Már túl művészi volt, erre nem voltunk ráhangolódva. Carl Cox és Joseph Capriati b2b szettjéről már előre zengett a közösségi média. Nagyon jó, minőségi, vidám techno volt, igazi csemege. Utólag visszahallgatva a szettet sem vélekedünk erről másképp, bár az első fele lehetett az igazi kánaán. Különleges és nagyon jó zenéket válogattak össze, amiket sűrűn pakoltak egymásra. Minden újabb track-nél belénk hasít az érzés, hogy bárcsak ezen ott lettem volna. Sajnos a Time Warp erről szól. Nem lehetsz mindig mindenhol ott, olykor lemaradsz olyan momentumokról, amit imádtál volna, de nem szabad siránkozni. Valószínűleg azért nem voltál ott, mert éppen akkor valahol máshol érezted jól magad. Az ott eltöltött egy óra így is kielégítő volt és elegendő energiát adott a Time Warp második feléhez.
Bár mennyire is imádjuk mindenkinél jobban Richie Hawtin-t, azért vele szemben is sokszor kritikusok vagyunk. Idén nem tette oda magát 100%-osan. Persze még véletlenül sem mondjuk azt, hogy rossz volt, de vele is előfordul, hogy olykor nem olyan különleges. Ha valaki hallotta már elejétől a végéig Hawtin 6 órás szettjét, ami tökéletes volt, az tudja, hogy mennyire változatos, precízen fel van építve, mindennek megvan a maga helye és ideje. Most ebből a szempontból kicsit egyhangú volt, 6 órányi tömény techno volt. Amit szintén nem vetünk meg, ugyanis így is hibátlan volt, egy percre sem unatkoztunk. Na jó, talán pár percre, amíg átnéztünk Chris Liebing-re a szomszéd terembe. Még szerencse, hogy a két csarnok közt van egy rövid átjáró így egy pillanat alatt megjártuk. Hát ő se a legjobb oldalát mutatta meg. Elég gyenge volt, később nála is lézengett a tömeg, pedig ez nem vall rá. A Play Differently turné alatt biztosan nagy sikert arattak máshol, de egy Time Warp-on ez a csapat mindig a maximumot nyújtja és mivel eltértek a megszokottól, az emberek nem igazán értékelték ezt az újítást. Még finomítaniuk kell ezen a technikán.
Visszatérve Richie-re, hiányoltuk saját vizualistáját is, Ali Demirel-t, akivel együtt testesítik meg a Time Warp-on az igazi Hawtin-show-t, de azért így se panaszkodhatunk a látványra. A kezdő és záró track kicsit gyenge volt, hiányoztak a különleges, magával ragadó kiadatlan zenék is, amikkel mindig felcsigáz minket, hogy vajon mi lehet az. Azért kisebb ízelítőt kaptunk a dark-os, majd a nagyon durva bass-el turbózott track-ekből is, csak a mennyiségét keveselljük. Richie különlegessége, hogy egy-egy track-et nem eredeti formában játszik le, hanem darabokra szedi, alakítja, részleteket tart meg és valamit összerak. Valamikor az utolsó órákban egymás után régi klasszikusok alapjait vagy hangjait hallottuk viszont, csak másképp. Jó flash volt nagyon. Bár összegezve feltűnően sok klasszikus zene hangzott el az idei Time Warp-on, de még így is Hawtin tudta a legérdekesebben előadni azokat. Úgyhogy hiába volt más ezúttal, ugyanúgy megérte csakis miatta ott ragadni délután 14.00 óráig. Az utolsó három órába lépve megittuk a becsempészett hazai pálinkánkat is, ami megadta a végső löketet a Time Warp záró akkordjához. Richie alatt letáncoltuk a Napot is az égről és felüdülés volt a végén kilépni a sötét csarnokból a szikrázó napsütésbe. Szomorúak voltunk, hogy máris vége, de kielégülten, megannyi élménnyel hagytuk magunk mögött a Maimarkthalle komplexumot.
Ismét egy nagyszerű Time Wap-on vagyunk túl, melyben az a legjobb, hogy sosem tudod hasonlítani a többihez. Ennyi év távlatából is mindig más, mindig tud újat mutatni, más élményt nyújtani, arról nem is beszélve, hogy mekkora energiabomba, aminek ereje egész évre kitart. Büszkén jelentjük ki mindhárman, hogy MEGYÜNK JÖVŐRE IS!
Addig viszont sajnos várni kell még egy egész évet. Ahhoz, hogy ne legyen olyan üres egy év, mi nyári megmozdulásnak a Time Warp tengerparti kiadását válasszuk, a horvátországi SONUS-t.
További információ: www.sonus-festival.com
]]>
Comments are closed for this post.