A Time Warp tavaly ünnepelte fennállásának húsz éves évfordulóját. A jubileumi év alkalmából Buenos Aires, New York és Utrecht közönsége is megtapasztalhatta azt az érzést, amit már oly sokan átéltek Mannheimben. Az anyarendezvénnyel együtt összesen 75 ezren váltottak ezekre a bulikra jegyet.
Az idei év is jól kezdődött. Néhány nappal ezelőtt az összes jegy elkelt, így a tegnap este 7-kor kezdődő rendzevényen összesen 17 000-en vettek részt. Az e-bayen csillagászati összegekért kínáltak eladásra jegyeket a hoppon maradott partyarcoknak, akik több, mint 20 országból érkeztek.
6 terem, 60 DJ. Köztük a legnagyobb nemzetközi szupersztárok, mint például Richie Hawtin, Sven Väth vagy éppen Carl Cox.
20 óra zene megállás nélkül.
A rendőrség igen aktívan kiveszi a részét az eseményekből minden évben, máris közzétették a tegnapi nap mérlegét:
– Több mint 100 fős állománnyal vonultak ki a rendezvényre
– 700 személyt és 125 személygépkocsit vontak ellenőrzés alá
– 163 személy ellen indítottak eljárást kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt
– 66 sofőrtől vettek vért
– Lefoglaltak 174 gramm füvet, 25 gramm kokaint, 312 darab extasy tablettát, 109 gramm amfetamint és 29 gramm további kábítószergyanús anyagot.
 ]]>