A jó szakember kicsit őrült, nagyon elhivatott, és minden helyzetben feltalálja magát. Az Akadémia38 célja, hogy használható gyakorlati tudással és biztos elméleti alappal felvértezett szakembereket képezzen. Szuperintenzív gyakorlati képzés és komoly elméleti ismeretek neves oktatóktól, kis létszámú csoportokban az A38 egyedülállóan komplex technikáján – ez az Akadémia38, az A38 Hajó koncerttechnikai és mozgóképgyártó-iskolája. Február 15-ig három képzésre lehet jelentkezni: koncerthangosító-, koncertvilágosító- és mozgóképgyártó-képzés indul az Akadémia38-on. Nyílt nap: 2016. február 6., 16 órától.
 
HANGOSÍTÓKÉPZÉS
Az A38 Hajó három féléves, OKJ-képesítést adó hangosítóiskolájának célja, hogy jól használható gyakorlati tudással felvértezett koncerthangosító szakembereket képezzen. A hangosítóképzést elvégezve a hallgatók olyan szakember lehetnek, akik magabiztosan tudnak koncertet hangosítani vagy megoldani bármilyen technikai problémát.
A képzés elvégzése után a hallgatók képek lesznek szinte bármilyen stílusú produkció igényes megszólaltatására, monitorkeverési feladatok, színpadtechnikusi feladatok ellátására. Átfogó képet kapnak a különböző mikrofontípusokról és azok megfelelő használatáról. Jártasak lesznek analóg és digitális keverőpultok kezelésében, Pro Tools kezelésében, fesztiváljellegű események hangtechnikai igényeinek kialakításában és lebonyolításában.
Jelentkezés: 2016. február 15-ig! A képzés február 20-án indul.
 
VILÁGOSÍTÓKÉPZÉS
Az A38 Hajó két féléves, OKJ-képesítést adó világosítóiskolájának célja, hogy jól használható gyakorlati tudással felvértezett koncertvilágosító szakembereket képezzen. Intenzív gyakorlati képzés és komoly elméleti képzés neves oktatóktól, kis létszámú csoportokban az A38 Hajó egyedülálló koncerttermében – ez az A38 Hajó világosítástechnikus képzése.
A képzés elvégzése után a hallgatók képesek lesznek színpadi világítástechnikai rendszerek kivitelezésére és működtetésére; szinte bármilyen stílusú produkció igényes világítástechnikai megvalósítására; koncertek, rendezvények és fesztiváljellegű események világítástechnikai igényeinek kialakítására és lebonyolítására.
Jelentkezés: 2016. február 15-ig! A képzés február 20-án indul.
 
MOZGÓKÉPGYÁRTÓ
Az egyéves, OKJ-képesítést adó mozgóképgyártó képzés során a diákok megismerkednek mozgóképgyártás technikai, technológiai, logisztikai rendszerével, és ennek alapján mind a filmgyártás, mind a televíziós műsorkészítés területén képesek az adott produkció szervezetébe (forgatócsoportjába) beilleszkedni, munkájukat az adott produkció technológiai folyamatába beilleszteni, a stáb többi tagjával és munkacsapatával együttműködni. A tanulók képesek lesznek segédoperatőri (fókuszpulleri), hangrögzítő asszisztensi, világosítói, rendezőasszisztensi, szinkronasszisztensi és vágóasszisztensi feladatok ellátására.
Jelentkezés: 2016. február 15-ig! A képzés február 20-án indul.
Bővebb infó: http://akademia.a38.hu/
 
 ]]>