Az Underworld a napokban egy 10 perc hosszaságú új szerzeményt mutatott be saját multimédiás platformjukon, a Drift-en keresztül. A kislemez az “Ep.2 Pt.1” nevet fogja viselni, amely ugyanott ingyen letölthető. Az egyébként ‘Appleshine’ című szerzemény kaleidoszkóp szerű vizuális elkészítése Simon Taylor munkáját dicséri.

Az Underworld az egyik legjelentősebb brit elkektronikus zenei formáció, jelenleg két tag alkotja: Karl Hyde és Rick Smith. A páros a walesi Cardiff-ből indult el és már 1979-ben is együtt dolgoztak, zeneileg főleg a Kraftwerk hatott rájuk. Az Underworld nevet csak 1987-ben vették fel, miután több zenész is csatlakozott a csapathoz. A tagok többsége elhagyta a zenekart az évek alatt, így Smith és Hyde megint duóban működik. Többször felléptek már hazánk legnagyobb fesztiváljain.

„A Drift egy cél nélkül utazásnak indult; egy kísérlet, nyilvános vizsgálata arra, milyenek is lesznek az új Underworld munkafolyamatok. Az út folyamán a következő állomásokon álltunk már meg: Essex, Rockingham Speedway, AIR studio, valamint néhány kisebb klubest keretein belül Amsterdam, London és Manchester. Mindegyik megálló egy kis inspiráció volt a DRIFT Episode 1 & 2 elkészítéséhez.”

A fuvolán és hegedűn a Black Country kísérleti zenekar és a New Road-ból Georgia valamint Lewis működött közre. Az Underworld szereti az együttműködéseket, tavaly a punk legendával, Iggy Pop-pal csináltak közös zenét.

Forrás: DJMag