Keith Flint, a The Prodigy frontembere másfél éve vetett véget az életének önkezével. A brit banda ezután az összes fellépését lemondta, így a tavalyi Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) keretein belül meghirdetett koncertjük is elmaradt.

Legutóbbi Twitter-bejegyzésük tanulsága szerint azonban úgy tűnik, hogy hosszú szünet után újra stúdióznak! Az új megjelenésről egyelőre még semmit nem lehet tudni. De azt hiszem mindannyiunk nevében kijelenthető, hogy nagyon várjuk az új zenét, még ha Keith Flint nélkül már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen.