A barcelonai illetőségű Bolygó Records 6. megjelenéséhez érkezett, amely a legutóbbi kiadványához képest most egy újabb irányt vesz, és sokkal inkább az őszre reflektálva adja ki büszkén SanFranciscoBeat „Endless Dawn” című EP-jét.
A kislemezen két új dal szerepel, amelyek egy árnyalattal kevésbé sötét hangzásúak, mint azt hazánk egyik legnépszerűbb producerétől és DJ-jétől megszoktuk, ám egy fokkal masszívabb is, mint az eddigi Bolygó kiadványok. Ez a kettősség pedig egy egészen különleges hatást eredményez, ami egy ízben egyébként már megvalósult – igaz némileg más formában, hiszen a 20 éve aktív és a honi technót meghatározó SanFranciscoBeat korábban már működött együtt a kiadófőnök Adwerrel, mégpedig az Eden of East nevű formációban.
[BOR006] artwork
A lemezen mind a címadó „Endless Dawn”, mind pedig a „Cyclic” című szerzemény hasonló struktúrájú, tánctérre írt, 130 BPM közeli trackek, amelyek úgy koncepciójukban, mint hatásukban kéz a kézben járnak: melodikus, filmzenei hatású, melankolikus, mégis reményteli hangzással – így téve teljes egésszé a friss megjelenést. Mindemellett a kislemez tartalmaz egy-egy remixet is Adwertől, valamint Danz Benz-től, amelyek az eredeti dalokat egy teljesen másik szögből közelítik meg, ezáltal gyakorlatilag két teljesen más hatású verzióját, egy lassabb, valamint egy tört ütemes újragondolását kapjuk mindkét zenének.
Mindezzel együtt egy négy dalos kiadványról lehet beszélni, amelyek egy más, újszerű és izgalmas szegmenséhez tesz hozzá a kortárs technónak, amely december 3-tól elérhető a Bolygó Records Beatport oldalán.

Endless Dawn EP / Previews
1. SanFranciscoBeat – Endless Dawn
2. SanFranciscoBeat – Endless Dawn (Danz Benz remix)
3. SanFranciscoBeat – Cyclic
4. SanFranciscoBeat – Cyclic (Adwer remix)
Beatport : https://www.beatport.com/release/endless-dawn/2449543]]>