Az biztos, hogy a jegyekért nagyon érdemes sietni!

A német kísérleti elektronika egyik legismertebb alakjaként számon tartott Sascha Ring, azaz Apparat hosszú idő után levált az idei Telekom Electronic Beats-en fellépő Modeselektor-ról, hogy a közös Moderat projektből kivéve magát 6 év után új albumot hozhasson létre.

Az Lp5 névre keresztelt 10 számos album olyan változást hozott Apparat jelenébe, melyre rég vágyott, melyet rég készült kiteljesíteni a világ számára, hogy ne a felszínen, hanem a mélyből táplálkozva, leásva a gyökerekig hozza fel aprólékos részleteit.

Ez az album idén márciusban megjelent, melyet már zenekari felállásban is láthattunk egy májusi felvételen, de most végre mi is megtapasztalhatjuk Apparat zenei jelenlét állapotát, mert az október 4-20. között megrendezésre kerülő CAFe Budapest programsorozat október 11-én a Müpa színpadára hozza nekünk a német elektronikus zenei zsenit.

A közelmúltban hallhattuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán a 2015-ös TEB-en bemutatkozó Kiasmosból ismert Olafur Arnalds-szot és például Nils Frahm-ot is, most pedig Apparat lesz az, aki beragyogja zenéivel ezt az egyébként is monumentális energiákkal rendelkező teret.

A jegyek néhány napja kaphatók, melyeknek nagyobb része már gazdára is talált, ezért csak bíztatni tudunk mindenkit, aki egy kicsit is kíváncsi Apparat élőzésére, hogy kattintson ide.

Az pedig nem kérdés, hogy milyen lesz a koncert; finoman lehengerlő, mélyből a csillagokig emelkedő és frenetikus hangzású.

Erre jó példa a közelmúltban megjelenő, az Lp5 albumról származtatott Heroist track videója, vagy a fentebb említett élő koncert felvétel még májusból!