A Beatport 4. legjobb progressive house producere Budapestre tart, aminek nagyon örülhetünk!

John Grahamként is ismerhetjük azt az ezerarcú zenei egyéniséget, aki Angliából rügyeztette ki tehetségét egészen a 90-es évek elejétől. A OUIVVER név mögött alkotó ember végtelen tehetségét jól mutatja, hogy közel 30 éves pályafutása most is olyan dinamikával zajlik, amit pályatársai akár irigyelhetnének is, de helyette inkább, ahol csak lehet, együtt dolgoznak vele.

Stúdión belül, vagy stúdión kívül, Quivver nem megkerülhetetlen, hanem kiemelkedően fontos alakja az elektronikus zene világának, melyen belül sokat hallhattuk egy időben Skanna néven is. Ezen alteregója inkább az ambient és DnB stílusok kiforradási pontja volt, de énekesi mivoltját is képes magából kifelé tükrözni, ahogy azt tette a Sasha féle élő koncerten is.

Saját kiadója Controlled Substance néven mindössze 2017 óta van jelen a zenei piacon, és szinte csak az általa fémjelzett zenéknek szolgál otthonul, ő mégis kifejezetten boldog, hogy így jelentethette meg például legutóbb a jól sikerül 8 Bit Eclipse című trackjére kiírt remix verseny 6 legjobb változatát és első szerzői albuma is itt jelent meg tavaly, ReKonstruct névvel.

Persze, a legnagyobb kiadóknál számon tartott megjelenésekből sincsen hiány. A Bedrock, Toolroom, Tronic, Stil Vor Talent, Sudbeat, Proton, vagy a Yoshitoshi kiadók mind támogatták Quivver munkásságát, mely 25 év után sokadszorra kapott szárnyra.

Az elmúlt években a Beatport progressive house tégelye ismét nagy mozgolódásban van, ahol Quivver neve egészen a stílus 4. helyén szerepel, ezzel jól mutatva azt, hogy John Graham még ma is igazán komolyan gondolja azt, hogy ez a zene még kell az embereknek!

A stílus, melynek érzelmei sokakat magával ragadtak a kétezres években, még ma is tartja magát honi bulikban is, így Qiuvver szerencsénkre évente egy alkalommal meglátogatja Budapestet(fenti képen épp 2017-ben pörgetett a Cinema Hall-ban), hogy felejthetetlen szettjével mutassa az irányt, a progressive láz örökké tart!

Legközelebb július végén, 27-én, szombaton hallhatjuk fenomenális produkcióját, melyre úgy készülünk, hogy bizonyos szép pillanatokat idézünk tőle, vagy lényeges trackeket hallgatunk meg, itt lent:

Kezdjük is rögtön az érzelmek megindításával. Az alábbi felvételen Quivver nem zenél, hanem énekel. Ez az ominózus pillanat a kortárs Sasha által vezényelt ’Refracted Live’ eseményen történt. Elég hidegrázós!!

Egy régebbi kellemes utazás

Egy keményebb menetelés az újonnan indított kiadójáról:

A remix versenyre meghirdetett track eredeti verziója:

Az első szerzői album, rajta az előző trackkel is:

A szombati találkozásra még kaphatók jegyek elővételben, érdemes célba venni a Track Terrace esőbiztos teraszát ezért a buliért!