A tíz évvel ezelőtt berobbant Wolfmother, az ausztrál vintage rock egyik legalapvetőbb, Grammy-díjas, sokszoros platinalemezes együttese ‒ bármilyen meglepő ‒ először Magyarországon! Andrew Stockdale és társai februárban megjelent új nagylemezüket mutatják be az A38 Hajó szervezésében az Akvárium Klubban ‒ persze a régi nagy slágerek sem maradnak el!
Pontosan tíz éve, hogy egy otthon már elég híres háromtagú ausztrál rockzenekar, a Wolfmother mindent elsöpörve, első lemezével meghódította a világot. Az emblematikus hard-psych-retrock sláger, a Woman kiszabadította a szellemet a palackból, és a kétezres évek közepének generációja is felfedezte a Led Zep, az AC/DC és a Rainbow hagyományát.
Bár a Wolfmothert és annak teljhetelmú agytrösztjét, Andrew Stockdale-t sokszor vádolták azzal, hogy voltaképp semmi újat nem talált ki, ezt a „semmi újat” olyan hitelesen, lazán, meggyőzően és energikusan tálalta, hogy nem lehetett kifogás. A lemez az egész világon az eladási listák élvonalába ugrott, a rádiók által rommá játszott Woman Grammyt nyert, a Wolfmother meg világsztár lett.
Tény, hogy a trió kicsit nehezen viselte a hirtelen jött népszerűséget. Stockdale azóta kétszer is teljesen lecserélte zenésztársait, kiadott jobban és kevésbé sikerült lemezeket, de a Wolfmother azóta is a felszabadult rokkolás szinonimája.
A Wolfmother idén februárban jelentette meg negyedik nagylemezét. A Victorious valóban győzelmes album lett, a Stockdale-től megszokott vintage hangzással, monumentális riffekkel, nagyszabású, remekül üvölthető refrénekkel. Az album turnéja kétszer is eljut Európába, és bár Budapest a tavaszi körből kimaradt, az őszi etapban més személyesen köszönthetjük az ausztrál rocktriót. A Wolfmother az A38 Hajó szervezésében első magyarországi koncertjét tartja az Akvárium Klubban!
A zenekar tagjai
Andrew Stockdale: gitár, ének
Ian Peres: basszusgitár
Alex Carapetis: dob
Lemezek
Wolfmother, 2005
Cosmic Egg, 2009
New Crown, 2014
Victorious, 2016
]]>