Visszasírjuk a SONUS-t – Beszámoló 1. rész

Nagy bánatunkra túl vagyunk a Time Warp szervezőinek tengerparti fesztiválján, a SONUS ötödik kiadásán is. Visszatértünk a hétköznapi életbe és azóta is óriási üresség tátong a szívünkben. Szeretnék visszamenni és újra meg újra átélni az egészet. Olyan tömény mennyiségben adagolták a legerősebb pozitív impulzusokat, amiket a mai napig nem emésztettem meg. A környezet, a zene, a hangulat, mindezt nagyon nehéz szavakba önteni, hogy át is jöjjön az embereknek. Talán majd a képek és videók kicsit megkönnyítik a helyzetemet.

Szombat éjszaka indultunk autóval a szomszédos Horvátországba, természetesen a legnagyobb viharban, esőben. Ezáltal nagyon izgalmas volt az út, pláne mikor ki se láttunk a szélvédőn, de ahogy a horvát tengerpartra értünk, mindennek már csak hűlt helye várt minket. Kitisztult az ég és az utolsó 60km-t ragyogó napsütésben toltuk végig a tengerparti, szerpentines úton, mely levezetett a komphoz, amivel átkeltünk Pag szigetére. Igaz, hogy tovább tart időben ez az út, de a látvány minden percet megér. Korábban érkeztünk meg, de szállásadóink így is nagy szeretettel és frissen sütött süteménnyel fogadtak minket. Az apartmanunkat egyből átvehettük és rápihentünk az első délutánra.

Aki még mindig nem hallott a fesztivál tematikájáról, annak itt egy gyorstalpaló. 5 nappali és 5 éjszakai buliból épül fel a fesztivál. A helyszín a híres partikomplexum, a Zrce-beach, ahol a tengerpart mentén három nagy befogadóképességű szabadtéri klub alkotja a különböző színtereket. Viszont a hang-, fény- és vizuál technikáért természetesen a Time Warp szervezőbrigádja felel. Egy-egy programszakasz csak néhány fellépőből áll, de ők 3-4 órákat is zenélnek. Vannak, akik kétszer is fellépnek, ilyenkor teljesen különböző szettekkel készülnek. Önmagában is egyedi és nagyszerű a fesztivál koncepciója, de a szervezők a kerek alkalmakat szeretik még komolyabban venni, csakúgy, mint a művészek.

Vasárnap Day
Tehát az első délutánt Len Faki-val kezdtük, aki jól indított, hűen önmagához. Viszont ahogy telt az idő, nehezen tartotta meg az egyedi lendületét, bár az is lehet, hogy a mi hangulatunkra volt rossz hatással az a környezet, ami fogadott minket. Tele volt idiótákkal és fiatalokkal. Nem ijedtem meg, mert ez a Zrce beach alapból egy ilyen hely, még vasárnap volt és ez miatt sok olyan ember töltötte meg a táncteret, akik nem is a fesztiválra érkeztek, csak a hétvégére ruccantak le. Len Faki kezdett kicsit kommersz lenni, főleg miután a sok paraszt elkezdte óbégatni azt az idegesítő indulózenét, ami egy Tomorrowland-en még menő, de egy ilyen buliba totál tiszteletlenség a DJ-vel szemben is, mi pedig egyenesen a falramászunk tőle. Inkább megnéztük Apollonia-t a Papaya-ban, akik egyből jobb kedvre derítettek. Itt legalább családias hangulatban élvezhettük a naplementéhez tökéletesen kompatibilis zenéket.  Majd egyre jobban feltámadt a szél, kezdett élvezhetetlen lenni az este. Visszaértünk a szállásra, de készülődés helyett arra a döntésre jutottunk, megvárjuk, míg kicsit elvonul az orkán erejű szél. Közben be is fáradtunk az utazás miatt. A legnagyobb visszatartó erő az volt, hogy tavaly már átéltük, milyen ott viharban, szélben táncolni és kicsit sem kellemes. Bíztunk benne, hogy ilyen rossz időben, hidegben az előadók sem tudnak úgy átszellemülni és nem várhatjuk el, hogy a legjobb formájukat hozzák. Utólag kiderült, ez nem is volt olyan hülye gondolatmenet, a hét legjobb szettjei valóban nem az első napon születtek, úgyhogy nem maradtunk le semmiről.

Hétfő Day
Kipihenten indultunk neki a hétfő délutánnak, nem akartam leragadni az első klubban, ezért mindenkit megnéztem, hogy eldöntsem kinél maradjak. Pan-Pot-ék és Adam Beyer is kétszer játszottak a fesztiválon, nappal is és este is. Belehallgattam, de úgy éreztem éjszaka még többet fognak mutatni magukból. Meglestem Monika Kruse-t is a Kalypso-ban. A kisasszony teljesen magával ragadott. A hangulat a tetőfokára hágott. Éreztem, most úgy kell cselekedjek, mint Time Warp-on.  Hiába játszik minden teremben egy szuper művész, ott kell maradnom, ahol akkor abban a pillanatban a legjobban érzem magam, azt sosem fogom megbánni. Így is tettem és leszakadva a többiektől egyedül élveztem Monika szettjének minden percét. Monika Kruse csak úgy ragyogott a naplementében, esküszöm, évről évre csak fiatalodni tud és persze mindig gyönyörű. Karotte-al táncolt és folyamatosan kommunikált a közönséggel. Szinte végig rázott a libabőr, olyan kifinomult volt és nőies, ahogyan az elejétől végig kemény techno-t lágy dallamokkal, kiállásokkal színesítette. Ha úgy érezte nem ugráltunk még eléggé akkor felcsapott egy Vitalic- La Rock-ot vagy Prodigy – Out of Space-t, majd Gregor Tresher – Goliath-al végezte ki a népet. Lehet, egyesek azt gondolják, jaaaj ezek a régi zenék csak hatásvadász track-ek voltak. Viszont van az a szett, amikor nincs szükség hatásvadász zenékre, mert alapból olyan felfűtött hangulat van az egész tánctéren, hogy ezeket meghallva mindenki totális őrjöngésbe kezd. A hét egyik legjobb pillanatait én itt éltem meg.

Hétfő Night
A számunkra legerősebb éjszakát Matador-ral indítottuk meg, aki kellemes meglepetés volt. Nagyon friss live volt, szinte rá se ismertem. Olyan jól éreztük magunkat, hogy majdnem teljesen lemaradtunk Floorplan live-ról, mely különlegessége, hogy Robert lányával, Lyric Hood-al közösen lépett fel. Éppen a Spin-re estünk be, úgyhogy nem gondolkoztam sokáig, hogy a jobb vagy a bal lábammal kezdjek el táncolni. Igaz azért apuka gondosan figyelt a lányára és itt-ott belenyúlkált a keverőbe. Olyan volt mint mikor két ember főz a konyhába és az egyik kényszeresen beleszól, hogy mit csinál a másik… cukik voltak együtt a pultban. Richie Hawtin a Papaya-ban a Play Differently keretein belül zenélt. Az első fele igazán különleges volt, precízen és nagyon kimérten játszott. A Model1 és a technikája különbözőségének tökéletes érzékeltetése ment végbe. Egyszerű hangok bonyolult mátrixát építette fel és fordította le közérthető nyelvre. Egészen addig élvezhettük a kifinomultságát, amíg meg nem jelent a háta mögött a főszervező egy-egy felessel a kezében és koccintások sora következett be. Újabb és újabb körök, közben szakéval öblítettek. Innentől kezdve nem értékelném a zenét, mert az én figyelmemet is elvonta az a show, ami a színpadon zajlott. Egymás nyakában ugráltak, borultak jobbra majd balra, ünnepeltek… úgy lealjasodtak, hogy azt öröm volt nézni. Közben engem is sikerült leitatni, az előttünk lévő privát boxban igazi mexikói maffiozók nyomták magukba a vodkát 5 literes üvegből. Miután alig bírtak vele, töltöttek másoknak is és az ivászatot én sem úsztam meg. Végezetül a reggeli napfelkeltéhez megfelelő hangvételű zenékkel zárult a tökéletes este.

Kedd Day
A meglepetésvendégre, Carl Cox-ra óriási tömeg gyűlt össze a Papaya-ban, szinte mozdulni sem lehetett, látni pedig egyáltalán semmit. Egy darabig eltáncoltam és közben a telefonomon néztem a BE-AT.tv élő adását, hogy lássak valamit Coxiból. Majd én is meguntam ezt a tömeget és csatlakoztam a többiekhez a Kalypso-ban, ahol ismét Hawtin kezdett. Bevallom arra számítottam, hogy nappal lesz gyengébb, de nagyon pofára estem. Előtte a facebookon azt ígérte, hogy egy igazán meghitt szettre készül. Hááát ez tényleg olyan meghitt volt, mintha csak a sátán tartott volna szentmisét a pokolban. 2 óra hamisíthatatlan Hawtin techno szett, dinamikus tempó, minimal, dark, mocskos bass. Felváltva küldte a jelet a hangszórókba, mintha a hangok körülötted repkednének. Rohadt nagy játékos volt az ember. Közben pedig olyan jól érezte magát, hogy életembe nem láttam ennyit mosolyogni. Folyamatosan kommunikált a közönséggel, mintha nem is fesztiválon lennénk, hanem egy kis klubban. Összegezve valóban meghitté és családiassá vált a hangulat. Hawtin már megint jött, látott (avagy néha nem) és mindent vitt!

Most viszont muszáj lepihennem a nagy beszámolóírás közepette. Nem szeretnélek Titeket sem leterhelni a túl hosszú és tömény fogalmazásommal, de remélem kedvet kaptatok ahhoz, hogy megvárjátok a következő fejezetet is. Még csak a fesztivál felénél járunk, úgyhogy lesznek még itt érdekes történések…