Szerencsére – vagy inkább sajnos? – egyre gyakrabban akad olyan téma, amit újra és újra kénytelenek vagyunk elővenni, mert óriási a káosz a gomba mód szaporodó online e-zenei közösségek tagjainak fejében. Nyugalom, ez azért nem magyar sajátosság.

Hosszú ideje érlelődött bennem a gondolat, mivel nagyjából egy évtized elteltével ismét visszatértünk oda, hogy emberek számos olyan hangzásvilágot illetnek a „minimal” jelzővel – az idézőjeles rész egyébként igény szerint tetszőlegesen behelyettesíthető deep house-ra, tech house-ra vagy techno-ra! – aminek az esetek nagy többségében köze nincs az eredeti jelentéshez.

Bevezető:

A minimalizmus igazából több művészeti irányzat összefoglaló neve, ezek közös jellemzője, hogy a művészek a lehető legkevesebb eszköz és anyaghasználattal (esetünkben hang használatával) igyekeznek valami egyedit, különlegeset alkotni. A formákra és a színekre (a hangokra is) a letisztultság és egyszerűség a jellemző. Modern művészeti irányzatként az 1960-as, 1970-es évek Amerikájában alakult ki, virágkora is ekkorra tehető, a kortárs zenészek közül a tengerentúlon New York-i Steve Reich és a baltimorei Philip Glass, Európában pedig a brit Mike Oldfield és a német Karlheinz Stockhausen voltak a stílus úttörői.

A jelenlegi és főleg az ezredforduló tájékán megjelenő techno zenéknél lassabb, nyugodtabb, egyszerűbb, mégis innovatív és lényegre törő. Ugyanakkorakor a mai modern technoval ellentétben semmiképp sem a sötét klubok falai közé való, sokkal emészthetőbb, a zenékben nagyon is érezhetőek a chill out, a dub és az ambient hatásai is.

Minimal art, művészeti minimalizmus:

Ma is sokan úgy vélik, a minimalizmus előjárója abszolút a lengyel Kazimierz Malewicz, „Fekete négyzet” című szuprematista olajfestménye, 1915-ből. A festmény fél évszázaddal előzte meg a 60-as években kialakult minimalista irányzat ideológiáját.

A „Fekete négyzet” című kép

A kifejezést először Richard Wollheim használta 1965-ben a korabeli amerikai művészet azon tendenciájának megjelölésére, melyben a műalkotás szerkezete alapelemekre egyszerűsödik, és a művészi érték nulla fokához közelít: ahhoz a legkisebb értékhez, mely a művet a köznapi geometrikus tárgyaktól még elválasztja. Egy végletekig személytelen, objektív, modellező irányzat ez, mely száműzi a művészetből az érzelmi tartalmakat és a megvalósítás kézhez kötöttségét. A művek nemegyszer úgy készülnek, hogy az alkotó csak a vázlatukat adja meg, a kivitelezést pedig a modern ipari technológiára bízza. A minimal art előzményei rendkívül sokrétűek. Egyaránt hivatkozhatunk Malewicz, Mondrian, Moholy-Nagy vagy Albers nevére, a kései kubizmusra, a Bauhausban folyó munkára, a konstruktivizmusra stb. Ha viszont komolyan vesszük Vollheim állítását („A minimal art az első amerikai irányzat, mely semmivel sem tartozik Európának”), akkor mindenekelőtt három tengerentúli művész, Barnet Newman, Ad Reinhardt és David Smith munkásságára kell utalnunk.

Ha a minimál stílus legfőbb jellemzőit kellene sorra vennem, talán a (belső)építészet lenne az amit segítségül hívnék, mivel azonban nem vagyok építész ezért EZT a cikket ajánlom elolvasásra, amely egy jó kis alapként szolgálhat.

Valószínűleg nem lövöm le előre a poént azzal, ha elárulom, hogy esetünkben az egyszerűség és a letisztultság lesznek azok a melléknevek amik a zenéket legjobban jellemzik. Ami egyszerűségre utal ugyan, nem is olyan nagy a kettő közti különbség, de semmiképp sem nevezhető primitívnek vagy gagyinak. Ezért bármennyire is fura, de a buta, bóvli, nívótlan csűrdöngölős techno épp ezért nem tartozik ebbe kategóriába, mégis sokan egyenlőség jelet tesznek a kettő közé. Annyiból igazuk van, hogy mindkét esetben alapvetően technoról beszélünk, csak épp az a nem mindegy, azon belül milyenről, fontos, hogy az adott zenék milyen alapokra is épültek.

A Detroit – Montreal tengely

A minimal techno először az 1990-es évek elején jelent meg, a hangzás kialakulását és fejlődését gyakran az úgynevezett „második hullámának” tulajdonítják, amely a Detroit techno második generációjának jeles alakjaihoz köthető. A fiatalabb (most már annyira azért ők sem fiatalok) generáció tagjai közé tartozik például Daniel Bell, Robert Hood, Richie Hawtin, Jeff Mills, Carl Craig, Kenny Larkin valamint Mike Banks. Közülük az első három művész az, akiknek munkássága jelenlegi cikkünkben releváns lesz.

Robert Hood az 1990-es évek elejének helyzetét olyannak írja le, amelyben a techno túlságosan „ravessé” vált és ezek a tendenciák a lélekkel átitatott techno – ami leginkább jellemzi az eredeti detroiti hangzást – bukását predesztinálták. Hood megjegyezi, hogy ő és Daniel Bell egyaránt észrevették, hogy a rave-éra után az eredeti hangzás egy fontos jellemvonása elveszni látszik, valami hiányzik a techno-ból. Úgy gondolták, itt az ideje visszatérni az eredeti undergroundhoz.

Az ekkoriban kibontakozó minimal techno hangzást Hood „alapvetően lecsupaszított, nyers hangként” jellemzi. „Csak dobok, bassline és funky groove-ok, mindössze annyi, ami nélkülözhetetlen. Kizárólag azok az alkotóelemek, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy az emberek mozogjanak.” – mondja. Erre gondolhatott:

1990-ben két huszonéves srác, egy bizonyos Richie Hawtin és John Acquaviva megalapítják közös kiadójukat, melyet Plus 8 névre keresztelnek. Neve pedig arra utal, hogy a legtöbb lemezjátszónál + 8% az a maximális határ, amellyel meg lehet növelni a lemezek lejátszás sebességét. A címke nem a kemény vonalas technoról és a gyors tempóról ismert, kiadványaik főleg acid, ambient, minimal és techno ötvözete. Legelső kislemezeik főleg az alapítók saját, közös projektjei voltak olyan neveken, mint a States Of Mind és a Cybersonik, de itt jelentek meg többek közt Speedy J vagy Kenny Larkin legelső darabjai, akik aztán később meghatározó szerepet töltöttek be techno szcénában.

Hawtin szerint „a minimalizmus olyan, mint egy idejétmúlt kifejezés, nem működik már. Mérleghez hasonlítható: mi szükséges, és mi nem? Csak a kellő mennyiségű információ, mert nem akarok semmit sem túlmagyarázni. Mint a korai minimalisták, például John Cage, én is a tökéletes egyensúlyra törekszem. Viszont, ha túlzottan minimalista vagy, akkor senki se fogja megérteni a műveidet, sőt, nem is érdeklődnek irántuk. Mert nincs mögöttük koncepció.”

Nem szerencsés az a kifejezés, hogy Hawtin több projektjének – többek közt a F.U.S.E. és Plastikman – is „kisajátította” a labelt, de tény, hogy a Plus 8 az első években rengeteg albumot adott ki. A kiadó 1997-ben három évre felfüggesztette működését, mivel Acquaviva a DJ-zésre a Hawtin pedig új, M_nus nevű címkéjére összpontosított. A Plus 8 a 2000-es évek közepén (kb. 2005 – 2008 között) lezajlott „minimal boom” alatt több, korábban igencsak dinamikus techno-t készítő előadónak biztosított lehetőséget a megújulásra, így került a kiadó kötelékébe Paco Osuna vagy Marco Carola is.

Itt alkotott egy False álnév mögé bújt fiatal zseni is. Matthew Dear 1979-ben született a texasi Kingsvilleben, majd egészen fiatalon Michiganba költözött, ahol a helyi techno szcéna jeles alakjai inspirálták. Gyakorlatilag 26 évesen felért a csúcsra, hiszen ekkorra túl volt már Leave Luck To Heaven című nagylemezén, melyet saját néven adott ki a New York-i Ghostly International testvér-kiadója, a Spectral Sound. Ugyanebben az évben (2003) jött a simán csak False névre keresztelt albuma, rögtön a Hawtin által igazgatott Plus 8 címkénél. Aztán 2005-ben a Suckfish, amelyet már Audion néven dobott piacra szintén a Spectral Sound-nál. Ezeken kívül pedig rengeteg kislemez köthető a különféle alteregóihoz.

A Detroit – Berlin tengely

Itt említeném meg rögtön a berlini Tresor-t, nemcsak mint klubot hanem mint kiadót is. A Tresor története elválaszthatatlanul kapcsolódik Detroithoz (valamint Birminghamhez is), ahol hasonló gondolkodású fiatalok tartottak eszmecserét és alakították / fejlesztették azt a rendkívül egyedi hangzást ami elsőre a label-t, majd a német főváros techno-szcénájának egészét jellemezte. A kiadó működésének históriás kötete 1991 óta íródik, ahol az első években főleg amerikai előadók különböző munkái jelentek meg, teljesen változatos projekteken (X-101, X-102, X-103, Dream Sequence stb.).

Ha a minimal techno kifejezést bárki meghallja, valószínűleg az 1998-ban Richie Hawtin által alapított, berlini székhelyű Minus (vagy M_nus) címkével, vagyis az itt megjelenő darabokkal azonosítja. A platform tulajdonképpen egy kis családban egyesítette Hawtin-t és a hasonló gondolkodású művészeket, producereket és DJ-ket. Innen ismerhettük meg Barem-et, Magda-t, Troy Pierce-t, Marc Houle-t, Heartthrob-ot, Barem-et vagy Gaiser-t is. A kezdeti sikerek és egyedi darabok után a M_nus ontotta magából a kiadványokat, volt amikor minden hónapra jutott egy EP és negyedévente érkezett egy szerzői album is. A mennyiség pedig, mint oly sokszor a minőség rovására ment.

Sokaknak innen lehet ismerős a kanadai de már a német fővárosban élő Mathew Jonson neve, aki 2004-ben a Decompression EP-vel debütált a kiadónál. Igazi egyéniség, zenei kuriózum, aki az évek alatt tökéletesre fejlesztette az elektronikus tánczene egyik legjellegzetesebb hangzását. Gyerekként jazz-dobolt valamint tanult klasszikus zongorát, dobolt zenekarban is, ezzel fektetve le zenéjének dallamos és ritmikus alapjait. Ha meghallod a zenéit, szinte azonnal tudod, hogy az adott darab egészen biztosan Jonson munkája. Annak ellenére, hogy viszonylag gyorsan a techno-elit soraiban találta magát végig a földön maradt és rengeteg energiát fektetett olyan élő hangszeres projektekbe, mint a Cobblestone Jazz és a Modern Deep Left Quartet zenekarok, valamint testvérével Nathannel közösen alkotják Midnight Operator párost.

Ami az USA-ban Robert Hood és Daniel Bell, az Németországban a Moritz von Oswald, Mark Ernestus páros. Közös munkáik olyan projektek mögött, mint a Basic Channel (mint kiadó is), a Cyrus, a Quadrant, a Rhythm & Sound (mint kiadó is) és a Maurizio (mint kiadó is) azt gondolom megkerülhetetlen darabjai a szcénának.

Basic Channel nevű, 1993 és 1995 között üzemelő kiadójuk egy saját szerzeményeiknek készült platform volt, ahol elsősorban dub és minimal techno (itt jegyezném meg, hogy a két hangzás között nem túl széles a határvonal) himnuszaik jelentek meg és ugyanez igaz a Maurizio-ra is, amely 1992 és 1997 között üzemelt. Ezt követte a Chain Reaction, ahol már szélesebb volt a paletta, itt jelentek meg például Vladislav Delay vagy Monolake alapművei is.

A Berlin – Köln tengely

Országon belül már jóval gyorsabban terjedt az információ még az előző évszázad végén is, így Berlin mellett, vagy inkább azzal párhuzamosan Köln városa lett a minimal techno és house fellegvára. Köszönhetően az 1999-ben alapított Traum Schallplatten (My Best Friend, Trapez, Trapez LTD és Telrae) valamint a Kompakt (Auftrieb, K2, Speicher és Profan) lemezkiadó-családoknak.

A Jacqueline Reinhold és Riley Reinhold által igazgatott label-rengeteg az első években rengeteg olyan előadót ismertetett meg a rajongókkal, akik jelentős szerepet játszottak a valóban igényes és letisztult minimalista hangzás népszerűsítésében. Ilyenek voltak a teljesség igénye nélkül az Extrawelt, Jesse Somfay, Dominik Eulberg, a Minilogue vagy Nathan Fake, de Fairmont kezdeti megjelenései is ide köthetők. Ami igaz volt a M_nus esetén, az hatványozottan igaz a Traum esetében is: az elején több időtálló darab is érkezett a különböző sub-labeleknél, majd az elképesztő mennyiségű de egyre gyengébb minőségű kiadványok miatt a disztribúció (főleg a Trapez és Trapez LTD sublabelek) felelőssége a minimal techno presztízsének zuhanásában is meghatározó szerepet játszott.

Néhány vállalkozó szellemű fiatal 1998-ban átnevezi a szintén Kölnben üzemelő Delirium lemezboltot – ezt egyébként néhány évvel korábban, 1993-ban alapították. A több mint 20 éve Wolfgang Voigt, Jürgen Paape és természetsen Michael Mayer ötletei alapján létrehozott Kompakt brand napjainkban az elektronikus zenei szcéna egyik legsokoldalúbb és nyugodtan mondhatjuk, hogy legismertebb kiadójává, disztribútorává és ügynökségévé vált.

Testvérével, Reinhard Voigt-tal együtt Wolfgang Voigt-ot tekintik a minimális techno helyi alapítójának és legbefolyásosabb alkotójának. Számos álnéven tevékenykedik, többek közt ilyen a Datenzauber, Auftrieb, Freiland, Wassermann vagy az Intus, viszont jelenlegi cikkünk apropóján a legfontosabb, a Gas, ami egy végletekig letisztul, modern klasszikus és ambient stílusjegyeket ötvöző projekt.

A végére maradt a kakukktojás, az a Perlon, amelyet Markus Nikolai, Thomas Franzmann (Zip) és Chris Rehberger alapítottak meg 1997-ben. Nem Kölnben, hanem Frankfurtban, jelenlegi székhelyük pedig Berlinben található. Gyakran a minimal techno / microhouse műfaj legmeghatározóbb címkéjeként emlegetik, amely mára a minimalista és a kísérleti techno és house világában kulcsfontosságú platformmá vált. Az összes kiadványa fizikai (tehát vinyl és CD), digitálisan, letöltésre alkalmas formátumban nem áll rendelkezésre. Ezekhez persze egyedi grafikai terveik is tartoznak, amelyeket Chris Rehberger, a Double Standards grafikai stúdió munkatársa készít.

A Perlon havonta jelentkezik saját rendezvényével a berlini Panorama bárból, mely a Get Perlonized címet kapta. Az 2005 futó sorozat kizárólag olyan DJ-kkel üzemel, akik megjelenései a címkéhez köthetők. Ilyen producerek tekintetében pedig hihetetlenül színes a katalógus, jelent itt meg kiadvány Akufen-től, Luciano-tól, Baby Ford-tól, Thomas Melchior-tól, Stefan Goldmann-tól vagy Cassy-től, na és persze ezer szállal kötődik a labelhez egy bizonyos Ricardo Villalobos is. A valóban extended szettjeiről ismert chilei/német lemezjátszóbűvölő, akinek elévülhetetlen érdemei voltak (vannak) abban, hogy a hangzás gyökeret verhetett és teljesen átalakította a Kárpát-medence keleti felének klubkultúráját!

A Berlin – Bukarest tengely

A minimal techno hódítása nemcsak az USA-ban és tőlünk nyugatra volt jellemző, hanem olyan, Európa klubtérképén addig kvázi ismeretlen helyeken is hamar népszerűvé vált mint Románia. A chilei Villalobos által prezentált house alapú minimalista hangzásvilág a bukaresti fiatalokra is jelentős hatást gyakorolt. Közülük hárman, Rhadoo (Radu Bogdan Cilinca), Petre „Pedro” Inspirescu (Radu Dumitru Bodiu) és Raresh (Rareș Ionuț Iliescu) a berlini Perlon mintájára megalapítják saját vinyl-only kiadójukat. A 2007 óta működő [a:rpia:r] a velük hasonlóképpen gondolkodó helyi művészek kiadványainak készült platformként indult, aztán néhány év elteltével több „perlonos” arc is felbukkan az előadók között, úgy mint DJ Sneak, Thomas Melchior több projektje és maga Ricardo Villalobos is.

A három román srác pályafutása eközben folyamatosan ível felfelé, az [a:rpia:r] már nemcsak mint kiadó, hanem mint brand üzemel tovább, ők pedig egyik napról a másikra a világ élvonalában találják magukat. A legnagyobb fesztiválokról kapnak meghívásokat (Exit, Sonus stb.) és Európa leghíresebb klubjaiban léphetnek fel. Visszatérő vendégek a berlini Berghain/Panorama Bar-ban de rendszeres saját klubestjeik vannak a legendás londoni Fabric-ben is. Az általuk képviselt hangzáson most már mondhatjuk, hogy felnőtt egy új generáció, mára már megszokottá vált, hogy keleti szomszédainknál a fesztiválokon az előadók többsége hazai illetőségű DJ, olyen neveket ismerhettünk meg általuk, mint – a teljesség igénye nélkül persze, mert sosem érünk a cikk végére 🙂 – Dan Andrei, Praslea, Priku vagy Barac. Az alapítók pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy azóta világhírnévre tettek szert.

Akik eddig kimaradtak

A minimal techno történelem közel három évtizede alatt számos olyan előadó és kiadó volt / van, akik az előbbiekben nem kerültek említésre. Az Egyesült Királyság jeles képviselője a Swayzak páros (David Brown valamint James Taylor mint ex-tag), Kanadából kimaradt Marc Leclair vagyis Akufen, a finneknek pedig a néhány éve sajnálatos módon elhunyt Mika Vainio-t köszönhetjük. Nem esett szó idáig a svájci Cadenza címkéről sem, melyet Luciano (Lucien Nicolet) és Quenum (Philippe Quenum) alapítottak, és amely jócskán túl van már a 100. kislemez megjelenésén.

Németországból mindenképp érdemes megemlíteni az Alter Ego két tagja, Roman Flügel és Jörn Elling Wuttke által alapított frankfurti Klang Elektronik-ot és testvér kiadóját a Playhouse-t. Úgyszintén Frankfurt Am Main a székhelye a Force Inc. Music Works családjába tartozó Mille Plateaux-nek, ahol egyébként az első nagylemezével is debütálhatott Wolfgang Voigt és a Gas projekt. Valamint a Freude Am Tanzen-t Jenaból, ami ismerős lehet többek közt a Wighnomy Brothers kiadványairól.

Végül de nem utolsó sorban pedig ismét Berlin, ahol az aktuális zenei trendekhez mindig igazodó Ellen Allien kisasszony több mint húsz éve működő, egy időben a minmal technora (is) fókuszáló BPitch Control-ját valamint azt a Vakant-ot említeném, ahol Onur Özer, Tolga Fidan és Mathias Kaden korai munkái jelentek meg. A sort hosszan lehetne folytatni de úgy gondolom szinte mindenkiről szó esett, aki maradandót alkotott ebben a rendkívül sokszínű és egyedi világban. Aki végig olvasta és a hatásvadász, prosztó, csűrdöngölést vagy az üveghangon kopogós paneltechno-t továbbra is csak egyszerűen ebbe a kategóriába sorolja az fusson neki még egyszer az elejéről!