A beküldött számokból pedig válogatás készül, nem is egy, hanem rögtön három. 

A Telekom Electronic Beats hazai csapata az egész világot a feje tetejére állító járványhelyzetben is azon van, hogy támogassa azt az alkotni vágyó és az alkotásokra nyitott közösséget, amiről és amihez egyébként is szólt az elmúlt években. Most azonban minden korábbinál többet számít a digitális összefogás, ha már élőben nem találkozhatunk egymással. Ezt felismerve indult útjára egy hónapja a SzpottoljOtthon streamsorozat, és ennek mentén született meg a legújabb kezdeményezés, ami arra irányul, hogy felkutassák Magyarország legkreatívabb olyan otthoni zenekészítőit, akik eddig még nem tudták áttörni a figyelem falát, pedig megérdemelnék – és hasonlóképpen szeretnének terepet adni a most éppen fellépések nélkül maradt, már ismert underground zenészeknek is. 

Május 18. hétfőtől három héten át – június 7. vasárnap éjfélig – várjuk olyan zenei producerek jelentkezését, akik az önkéntes karanténjuk alatt, a #maradjotthon szellemében írtak vagy írnak éppen friss zenéket, és ezeket szeretnék megmutatni az univerzumnak. 

A legjobbnak ítélt zenék – amelyek elbírálásába elismert neveket is bevonunk a szcénából – végül hivatalosan kiadott válogatásokra kerülnek majd fel, amiket a Telekom Electronic Beats a Selected Sounds kiadóval közösen jelentet meg, professzionális masteringet követően (köszönhetően az Analogue Zone-nak), biztosítva a tökéletes megszólalást. A kiválasztott zenék szerzői pénzjutalomban részesülnek, egy dal videóklipet is kap, egy 25 év alatti fiatal kezdő producer pedig MagentaKraft különdíjjal is gyarapodik, ami egy masztering kurzus, illetve egy Elektron Digitakt dobgép. 

A Telekom Electronic Beats folyamatosan frissített Spotify lejátszási listáin már futó hármas tematika alapján Popping (azaz popzene), Clubbing (vagyis éjszakai táncparketteket célzó zenék) és Xperimenting (kísérleti darabok) kategóriákban lehet indulni kettő és nyolc perc közötti zenei dolgozatokkal. Ennél több feltételt nem is szeretne szabni a TEB csapata, akik hisznek abban, hogy ugyan most fizikai korlátok közé vagyunk szorítva, együtt mégis egy olyan, határokon átívelő dolgot lehet létrehozni, amire az utánunk jövő generációk is boldogan nyomják meg a play gombot 

A pályázat pontos menetéért kattints az electronicbeats.hu-ra!