Kategóriák: Beszámolók

Budapest Nightlife Awards díjátadón jártunk

Második alkalommal osztották ki csütörtök este a budapesti éjszaka legjobbjainak járó díjakat. Összesen 12 kategóriában, több mint 150 helyre lehetett szavazni. A díjátadó helyszíneként az Akvárium szolgált. Az első 300 vendég a Forbes magazin februári számát is megkapta ajándékba. Bőven jutott még nekünk is, pedig a kapunyitás után egy órával érkeztünk. A rendezvényt a Heineken is szponzorálta, de ingyen sör az persze nem járt 🙁 A program egy bemelegítő DJ-szett után az idén 7 éves Mary PopKids koncertjével kezdődött. A zenekarnak januárban jelent meg az új albuma, így igazán aktuális volt a fellépésük, ha minden igaz a megjelenés óta még nem is adtak koncertet. Este 10 órára volt meghirdetve a kezdés, akkor még szinte töküres volt a nagyterem, viszont nagyjából fél óra múlva már egész kellemesen megtelt a NagyHall, bár azért a teltháztól még igen csak messze jártunk, pár százan gyűlhettünk össze. Egy órát zenéltek,régebbi és új zenéket vegyesen. Gondolom a részletek nem sok mindenkit érdekelnek, úgyhogy térjünk is át a díjátadóra, ami ezután következett, Ganxsta Zolee közreműködésével, aki mostanában egyre több alkalommal bukkan fel technorendezvényeken.

Minden kategóriában három díjat osztottak ki. Zolee hozta a szokásost, széttrolkodta az egész díjátadót, mondjuk erre szükség is volt, mert valahogy a díjazottak holdudvarán kívül nem igen tisztelte meg más érdeklődő a jeles eseményt. Ezt leginkább abból lehetett leszűrni, hogy az utolsó kategóriák kihirdetésekor (pl. legjobb nagy klub) már alig lézengett valaki a teremben. Pedig még hátravolt Matthias Meyer is. Tolo melegített be egy fél órát, majd kedvenc német afterosunk vette át a terepet. Egyébként nagyjából 50-en maradhattunk a végére. A zene viszont nagyon jó volt, kispéntek a javából! A végére sikerült hétvégi szintre hozni magunkat, viszont akármennyire is fájt, hajnali 2-kor muszáj volt megindulni haza.

Nézzük a dobogósokat!

Legjobb partiszervező: Next Level – Black Trap – Citymatiné
Legjobb budapesti fesztivál: Sziget – Belfeszt – Kolorádó
Legjobb romkocsma: Fogasház – Anker’t – Instant
Legjobb borbár: Divino – Kadarka – Dobló
Legjobb kocsma: Humbák Művek – Barhole – Telep.
Legjobb kisklub: Pont – Raktár Klub – Lärm
Legjobb bár: Raktár – Badgirlz – Fröccsterasz
Legjobb koncerthelyszín: Budapest Park – Akvárium – A38
Legjobb nagy klub: Akvárium – Ötkert – Tesla
Legjobb szabadtéri hely: Budapest Park – Raktár Reach – Dürer Kert
Legjobb melegbarát hely: Tütü – Why not – Anker’t
Legjobb kézműves söröző: Neked Csak Dezső – Kandalló -Élesztő
A legpörgősebb csapat díját pedig a Raktár legénysége vihette haza.

bendover

Legfrissebb posztok

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

2 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

7 nap ago