Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes Toth által alapított pozsonyi illetőségű kiadó célja, hogy nemzetközileg is meghatározó brand váljon belőlük a melodic / indie dance piacon. Az eddig megjelent EP-k azt mutatják, hogy jó úton haladnak, hiszen a Moodyverse által kiadott zenéket a stílus legnagyobbjai, mint például Tale Of Us, Mathame, vagy éppen Innellea pörgetik előszeretettel.
A Moodyverse legújabb megjelenése április 26-án jött ki Baime tolmácsolásában, aki jól ismert névnek számít a koppenhágai underground körökben. Ő vezeti a szintén helyi illetőségű Blindfold Recordings-et, ahol korábban már Denes Toth is bejelentkezett egy saját szerzeménnyel.
Egy csodálatosan elbűvölő vokál , fémes perkusszív ütemek és szintetizátor hangok összegyúrásával keletkezett „Faster” az EP címadó zenéje, amit Eze Ramirez is megtámogatott.
Az argentin producer nemrég az Adriatique-féle Siamese Records-nál jött ki új zenével, az újraértelmezésében készült friss track végeredménye pedig egy főműsoridőben is bevethető örömzene, ahogy Denes Toth Denes verziója is felrobbantja a táncteret!
Hasonlóan katartikus élménynek ígérkezik a „Hessian„, az EP negyedik zenéje szintén Baime saját szerzeménye.
BAIME – Faster
Release Date: 2024-04-26
Label: Moodyverse
Catalog: MV005
Spotify + Beatport: http://fanlink.tv/MV005
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…