Kategóriák: Kult

Így néz ki belülről a Berghain

Mindenki számára közismert, hogy Berlin, és talán egész Európa leghíresebb-hírhedtebb techno klubjában igen szigorúan tiltják a fotózást. Olyannyira szigorúan, hogy a bejáratnál leragasztják a telefonod kameráját és simán kidobnak, ha mégis elkezdenéd használni. Legutóbb kiraktunk egy képet az üres Panoramabar-ról, néhány óra múlva privát üzenetben jelentkezett a menedzsment, hogy legyünk szívesek eltávolítani a képet. Szóval erre tényleg elég komolyan odafigyelnek. Mielőtt megismerkednénk a klub alaprajzával, vessünk egy pillantást a helyszínre madártávlatból is.


A Berghain nevét a két szomszédos kerület nevének összefonódásából kapta: Kreuzberg és Fridrichshain. A Berghain korábbi elődje az Ostgut volt. A klubot egy óriási csarnokban rendezték be és a berlini technokultura egyik központi helyének számított. 2003. januárjában zártak be, a búcsúbuli 30 órásra sikeredett. Az O2 Arena épitése miatt a következő évben ledózerolták az épületet. Az Ostgut üzemeltetői 2004 decembere óta működtetik a Berghaint, a korábbi klubnál lényegesen nagyobb alapterületen. A Berghain egy korábbi hőerőmű épületében található, amelyet 1953 es 1954 között építettek, a szocialista neoklasszicizmus jegyében. A Berghain azóta fokozatosan bővül, a legújabb, földszinti termet márciusban adták át. Itt találjuk a ruhatárat is. Az első szinten pedig a legnagyobb táncteret, a Berghain a technoé. A második szinten fekszik a Panoramabar, ahol a house-é a főszerep. A klubot általában a kellemes teltház jellemzi minden alkalommal, ugyanakkor aki magányra és intimitásra vágyik, az a fakabinok egyikében elszeperálhatja magát aktuális partnerével. A harmadik emeleten egy művész, Marc Brendenburg installációját láthatjuk. Ezt a részt korábban még nem sikerült felfedezni.

bendover

Legfrissebb posztok

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

17 perc ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

7 nap ago