Kategóriák: Hírek

Még idén megnyílhat a frankfurti technomúzeum

Bár maga a stílus Detroitból indult, mégis a németek tettek legtöbbet azért, amiért ma ott tartunk, ahol. Így aztán nem is csoda, hogy Frankfurtban egy teljes múzeumot szentelnek a stílus kedvelőinek. A “The Museum of Modern Electronic Music” (MOMEM) ötlete TALLA 2XLC fejéből pattant ki. Ő egyébként az egyik legrégebbi motoros, már a 80-as évek elején lemezboltot vitt a városban, állítólag a “techno” kifejezést is ő hozta be a köztudatba. 1984-ben nyitotta meg a klubját, a világon a legelsők között. Vagyis elég hiteles csóka, akinek van mit mesélnie. Illetve csak lenne, hiszen a projekt ötlete még régebben kipattant a fejéből, de az elmúlt három évben nem igen történt előrelépés. Most azonban úgy tűnik, hogy a korábbi gyerekmúzeum helyszíneként szolgáló épület helysiégei már áprilisban rendelkezésre állnak. Ebben az esetben már idén megnyílhat a helyére tervezett technomúzeum!
Múlt héten sajtótájékoztatót tartottak. Peter Feldmann, a város polgármestere vállalta el a  projekt védnökének szerepét. „A MOMEM egész Frankfurt számára fontos, hiszen egy világviszonylatban is egyedülálló kultúrprojektről van szó.” – nyilatkozott. Az eseményen részt vett továbbá Ina Hartwig, a kultúráért felelős miniszterhelyettes. Vagyis  a legmagasabb szinten is felkarolták az intézmény létrejöttét. Számos híresség támogatja a múzeum létrejöttét, közte természetesen Frankfurt legnagyobb ikonja, Sven Väth. Világviszonylatban is ez lesz az első múzeum, ami az elektronikus zenével és a klubkultúrával foglalkozik.
A finanszírozás kérdése is megoldódni látszik. Ebben nagy szerepet játszik a „Friends of MOMEM” nevű társulás. Azt viszont még máig nem tudni pontosan, hogy mennyi pénzt visz el a projekt, bár a tervek már évek óta a fiókban porosodnak. A múzeum olyan témákat fog bemutatni, mint a divat, hangszerek, design és technika. Ezen kívül terveznek nemzetközi DJ-k részvételével workshop-okat, szemináriumokat, előadásokat, filmvetítéseket és természetesen bulikat is. A MOMEM célja a klukultúra teles sepktrumának bemutatása és egy modern kulturális központ létrehozása a város szívében. Ezt Alex Azary mondta, aki a projekt másik ötletgazdája Andreas „Talla 2XLC“ Tomalla és Stefan Weil mellett. Állítólag már megjelentek olyan külföldi csoportok a házánál, akik a múzeumot keresték, miután valahogy ráakadtak a címére a Google segítségével.
Mi már nagyon várjuk a megnyitót. Azonnal jelentkezünk, ha bármi előrelépés történik!
]]>

bendover

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

2 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

3 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

6 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago