Kategóriák: Lemezajánló

Új klippel jelentkezik amerikai turnéja után a Belau

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar két év alatt több, mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar az amerikai turnéja után, de még a fesztiválon szezon előtt, friss klippel jelentkezik.

A Belau körülbelül két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.
A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció két év alatt több, mint 120 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 19 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is.

A Belau új, Breath című dalában ezúttal a Leyya nevű osztrák formációból ismert Sophie Lindinger működik közre, akivel a zenekar először Texasban találkozott személyesen. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó videoklip Damokos Attila és Nagy Marcell munkáját dicséri. A második Belau lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar nyáron folytatja külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai fesztiválon is megfordul.
]]>

Sajtokozlemeny

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

6 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago