Kategóriák: Programajánló

Már biztos: Danny Tenaglia teszi boldoggá az októberünket!

A méltán híres e-zenei hős egyenesen az ADE-ről érkezik hozzánk október 22-én!
Mindig ez zajlik a Cinematiné körül, de talán ekkora dobást még tőlük sem láttunk, mint amit most láthatunk/hallhatunk ősszel. Danny Tenaglia-t ugyanis elég nehéz lebookolni, és elrángatni Magyarországra, de most a nappali bulikat szervező csapatnak ez úgy tűnik sikerült!
Még alig voltunk túl a legutóbbi 5 fellépős 16. eseményen, amikor bejelentették, hogy október 22-én, hétfőn a new yorki legendát hozzák el a budapesti közönség számára, aki ráadásul egyenesen az Amsterdam Dance Eventről érkezik majd hozzánk, hiszen a holland elektronikus zenei világkonferencia vasárnapi programjában szerepel egy esti fellépéssel, majd másnap már úton lesz felénk.
Ez egy soha nem látott, különleges hétfő délutánnak ígérkezik, amiben az a jó, hogy másnap nemzeti ünnep lévén nem kell aggódnunk a hétköznapi szórakozás bűntudata miatt!
Közben Danny Tenagliáról annyit biztosan érdemes tudni, hogy már a 70-es évek elején, alig 13 évesen lemezeket pakolgatott, akkor még hip-hop, soul, funky stílusban, de ahogy megjelentek a houseok és az elektronikus zene, ő azonnal rákapott és egyedi stílusát néhány év alatt kifejlesztve a mai napig is nagy szetteket képes összegyúrni, akár maratoni 18-20 órákban is!
A kiváló zenei élményt fokozza, hogy Tenaglia mellett a Chus & Ceballos páros is kiegészíti a programot, amibe természetesen egy sor hazai fellépő is becsatlakozik és még egy nemzetközi név várja, hogy felfedjék a kilétét!
A jegyek már rohamosan fogynak, ami már most előre vetíti, hogy egy teltházas nappal vár ránk, amit kivételes alkalommal egészen a reggelig nyújthatunk majd a RIO-ban.
Jegyekért ide érdemes sietni: https://oneticket.hu/cinematine-017-x-special-edition-2453
Esemény pedig itt érhető el: https://www.facebook.com/events/280330275901593/
]]>

Sajtokozlemeny

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

7 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago