Kategóriák: Interjúk

Interjú a TULPA szervezőcsapatával

A TULPA sorozat harmadik alkalommal tűnik fel a láthatáron novemberben. A képzőművészeteket és zenét összpontosító csapat főszervezőjétől, Ivánfi Aliztól kérdeztünk párat.


Harmadik felvonásához készül a TULPA, de már korábban sem volt ismeretlen számodra a rendezvényszervezés. Milyen tapasztalatokkal a hátad mögött vágtál bele a rendezvénysorozat megszervezésébe?

Ha jól emlékszem elektronikus zenei rendezvényen kb. 9 éve jártam először. Ekkor kapott el egy hullám, és töretlenül jártam el hétről hétre klubokba, illetve fesztiválokra. Ebből adódóan ismertem meg rengeteg embert a szcénából, akikkel később együtt is dolgozhattam. 2016-tól kezdve a Corvin Club csapatát erősítettem, ezután egy kisebb budapesti szórakozóhelyen és egy nappali rendezvénysorozaton is kipróbáltam magam. Időközben visszamentem egyetemre, ahol Design -és művészetelméletet tanulok, ezért csak alkalmi szerepeket vállalok mostanra a produkciók segítésének terén. Mindenesetre rengeteg pozitív és negatív tapasztalat ért ezekben az időkben, de ekkor kezdett kialakulni a fejemben az a kép, hogy szeretnék egy saját kezdeményezést indítani.
Mik a terveid?
Egyelőre nincsenek világmegváltó tervek a fejemben. Szeretnék egy darabot adni magamból, az elképzeléseimből. Fontos szempont számomra, hogy a vizuális és audionális kultúrát egy szintre tudjuk emelni a TULPA eseményeivel, pont ezért hozunk magunkkal mindig művészeti vonalat is. Illetve az sem elhanyagolható, hogy szeretnénk minél több tehetséges magyar producert és dj-t, valamint képzőművészt bemutatni a lehető legtöbb embernek – úgy is mondhatnám hogy megpróbáljuk kicsit terelgetni a közönséget.
Ez lesz a harmadik saját szervezésű rendezvény. Hogy sikerült az első kettő? 
A TRIP hajós esemény volt az első önálló szervezésünk egy amerikai djane, Oshana vendégszereplésével. A fellépő magyar dj-k, és a kiállító művészek is hozzám közel álló emberek voltak, rendkívül jó érzéseket kaptam az egésztől. Itt még nem tudtuk igazán át megy-e majd az embereknek mit is szeretnénk elérni, ezért nem kis félelem volt bennünk. Aztán látva a kiállításon bámészkodó embereket, és a reggel 8-ig tartó lendületet a panorámateremben, úgy gondoltuk remek megalapozása volt ez a továbbiaknak.
Majd következett Olga Korol a Kiscelli Múzeumban…
A Kiscelli Múzeumra mint helyszínre szintén a művészeti vonal képviseltetése miatt esett a választás. A koncepció az volt hogy míg kint a kertben lépegethetünk, bent elveszhessünk az aktuális kiállítások, valamint a 250 éve épült trinitárius kolostor zegzugos épületében. Egyébként boldogan konstatáltuk, hogy teljesen színes társaság gyűlt össze, a kifejezetten keményebb ütemek kedvelőitől egészen a magyar fellépők törzsközönségén át kíváncsiak voltak arra, mit hoztunk össze. Ez nyilván nagyban megerősített minket a folytatásban.

Miért pont Magda?
Azért esett Magda-ra a választásunk, mert a mai napig innovatív tudott maradni. Mindig is olyan zenéket játszott -és játszik most is, melyek 10-20 év múlva is megállják a helyüket. Egyébként egy Meoko-s podcast által találtunk rá újra, és nem az volt a kérdés, hogy elhívjuk-e, hanem az, hogy mikor.
Honnan fakad a TULPA név?
A tibetiek hisznek a puszta akaraterővel megalkotható tulpá-ban, vagyis képzeletbeli szellemben, ami valódivá válik, és nem csak alkotója láthatja, hanem mások is.
Mi a véleményed arról hogy egyre több a partyszervező, szerinted mivel lehet kitűnni a többi közül?
Van rengeteg számomra szimpatikus kezdeményezés a régebben jelenlévők közül. Nehéz dolog érdekesnek maradni a közönség számára, meg kell próbálni valami újat mutatni minden egyes alkalommal, addig főleg, míg feltörekvő csapatokról beszélünk. Mi pont ezért nem fészkeljük be magunkat egy jól menő klubba, mindig keressük az új és érdekes helyszíneket. Úgy gondolom ezzel például fent lehet tartani a nyüzsgést. Egyébként ez nyilván egy folyamatos agyalást igényel, de ez az egyik dolog ami engem ebben az egészben lázba hoz.
Köszönjük szépen, hogy bemutatkoztatok. Találkozunk november 1-én a Teremben!
Esemény: https://www.facebook.com/events/300166430811076/

]]>

bendover

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

6 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago