Kategóriák: DJ-kHírekLemezajánló

A hűvös ellenére is virágok nőnek Nick Warren „hangkertjében”

A legendás bristoli arc új albuma a legjobbkor talált ránk.

Ki gondolná, hogy 20 év telt el azóta, hogy Budapest is felkerült a Global Underground térképére és országunk fővárosa is kapcsolódott az akkori egyik legjelentősebb nemzetközi, underground csatornába!?

Pedig de, 1999-ben jelent meg a GU 011: Budapest, az azóta legendás személlyé vált Nick Warren prezentálásában.

Most pedig, 20 évvel később az a mixalbum jelent meg, mely szegről-végről tucatnyi elektronikus zenei kapcsolódással rendelkezik. Ez a The Soundgarden dupla lemezes mixalbum, melyben 27 zene került összefésülésre, természetesen tökéletes hozzáértéssel, a maga monumentalitásával, Nick ragyogó hangzásismeretével, melynek már előzetese is túl sokat árul el arról, hogy december 6-án a közelmúlt egyik legremekebb éjszakáján vehetünk részt, amikor a Cinema Hall-ban bemutatja ezt a zenei folyamot.

A The Soundgarden név sokaknak lehet ismerős, akik régóta követik Nick Warrent, vagy épp hallgatják a szintén legendás FriskyRadio műsorait, azok közül is Nick-két, melyből kiadót is alapított, sokak zenéje jelent is meg a The Soundgarden címke alatt és rengeteg The Soundgarden mixet kaptunk az elmúlt hosszú években.

Nick mindig is egy sajátos hangzással rendelkező DJ/producer volt, aki varázsol a tánctér felett és a stúdióban, vagy rádióműsorokban is. Bejárta már az egész világot, mindenhol ismerik zenéit, és a progressive house szcéna nem lett volna azzá nélküle, amivé lett, szinte örök halhatatlanságot kölcsönözve sokak kedvenc zenéinek.

A 2000-es években tomboló progi láz mostanáig elkísérte Nick-et és bár a stílus nem nőtt tovább, Nikc és olyanok, mint Hernan Cattaneo, Guy J, Jody Wisternoff, Eelke Kleijn, Guy Mantzur és még néhányan képesek voltak fenntartani és rajongók ezrei hálásak ezért nekik.

És lehetünk hálásak azért is, hogy most az ausztrál Balance Music kiadó színeiben 2011 után, és sorban éppen Hernan Cattaneo mixét követően újra hallhatjuk Nick Warren elképesztő szelektálását, mely a The Soundgarden 2015 óta tartó újkori hullámát hivatott betonba vésni. A podcastból induló, ma már világszerte több olyan otthonnal rendelkező esemény sorozat, mint Ibiza, az ADE, a Miami Music Week, a Sonar és sorolhatnánk ezzel kap egy nagy felkiáltó jelet és ezzel mi kapunk egy újabb élménycsomagot, melyet most hátra dőlve élvezhetünk az otthonunkban. Vagy épp december 6-án megkaphatjuk kvázi a mikulástól, na persze itt nem Nick-re gondolunk, mert ő mindig örök fiatal marad a szívében és zenéin keresztül még most is azt a lendületet érezhetjük, mint 20 éve a GU Budapest mixlemezekből!

Jelen esetben a fókuszt nem erőltetnénk rá a The Soundgarden 27 zenéjének elemezgetésére, hiszen érdemesebb inkább megvenni és meghallgatni, de ha valaki ízelítőt szeretne előbb belőle, akkor Nick ezt is megoldotta. Itt van ugyanis a Balance presents The Soundgarden előzetese, mindkét mixalbumból, bő félórában, ami nagyon jó hullámzás még így rövidítve is, nem még egyben, nem még élőben, egy tánctéren!

 

Marcell

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

1 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

7 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

8 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

8 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

12 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

15 óra ago