Kategóriák: Hírek

Egy napon rendezik a Bónusz Fesztivált és Boris Brejcha arénás fellépését

24 órán belül két fontos bejelentésre is sor került. Mármint olyan értelemben, hogy az már most borítékolható, miszerint ez a két rendezvény fogja hozni a legtöbb látogatott a 2020-as évben a techno szcéna berkeiben. Az egyik a Bónusz Fesztivál, ami hosszú idő óta foglal el fix helyet a partyarcok naptárában. Boris Brejcha tündöklése pedig kétségtelenül az egyik legnagyobb sikersztori, hiszen a német producer néhány évvel ezelőtt még „csak” a Corvin Clubban lépett fel, aztán fokozatosan kinőtte a helyszíneket. Tavaly már teltházas bulit csinált a Sportarénában.

Oda már el is lehet kapni jegyeket és elég hamar kipörgött az első két körös tikettek értékesítése. Mondjuk azért az elég meredek, hogy a helyszíni jegyek 18 900 Ft-ba fognak kerülni. Már ha marad addigra. A Bónuszra még nem lehet belépőt venni.

Az. hogy a két bulit egyszerre rendezik meg nyilván nem véletlen. Aki azt gondolja, hogy a partyszervezők körében divat az összefogás, annak ne legyenek hiú ábrándjai. Az odaszólogatás már most megkezdődött, elég ha megnézzük a két esemény leírását a Facebookon. A közönség sem maradt tétlen, máris megindult a mémek gyártása. Aztán hogy ki fog örülni, az majd november 14-én kiderül.

bendover

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

6 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago