Kategóriák: Fesztiválszezon

A Rockmaraton közleményt adott ki a jelenlegi helyzet kapcsán

Európa több országában egészen nyár végéig betiltották a nagyrendezvényeket. Számos külföldi fesztivál szervezői bejelentették már (pl. a Burning Man, Roskilde vagy éppen a Nova Rock), hogy az idei rendezvény elmarad. A hazai fesztiválok közül egyelőre egyik sem került lemondásra, de több rendezvényt áthelyeztek már egy későbbi időpontra. A többiek egyelőre kivárnak és csendben készülnek. Közülük elsőként a Rockmaraton tett közzé egy felhívást. 

 KÖZLEMÉNY 

Lassan két hónapja annak, hogy bekúszott ez a világjárvány az életünkbe, és azóta fokozatosan felforgatott benne mindent. Február végén még a 30. jubileumot tervezgettük nagy izgalommal, a jegyértékesítési mutatók alapján teltházas szülinapra készültünk.

Mostanra fordult velünk egyet a világ, és fogalmunk sincs mitévők legyünk. A külföldi menedzsmentek ezidáig kivártak a júliusi dátumokkal, de a múlt héten végleg elhullott az európai fesztiválpiac nagy része, és az országok egymás után 2020. augusztus 31-et jelölték meg a tömegrendezvények tilalmának határidejeként.

De mi lesz nálunk? Merre tovább?! Júliusban vajon tarthatunk majd rendezvények Magyarországon? Zárva lesznek a határok? Megpróbáljuk nemzetközi fellépők nélkül is? Vagy adjuk fel, és engedjük el, azt amiért ennyit dolgoztunk? De mire hivatkozhatnánk, ha senki nem tudja mi lesz a tömegrendezvények szabályozásával? A külföldi fesztiválok a kormányzati tiltás bejelentését követően mondták le. Idehaza semmilyen időpontról nem tudunk, és egyetlen nagy hazai fesztivál sem kommunikált még semmit a témában.

A legrosszabb az egészben a bizonytalanság. Gúzsba köt. Egy dolog biztos csak. Ha végül mi is elhullunk, senkinek sem maradunk adósai! Ha el kell halasztanunk a fesztivált 2021 nyarára, minden megvásárolt jegy automatikusan érvényes marad, és természetesen mindenkinek visszaváltjuk a jegyét és visszatérítjük annak összegét, aki inkább azt a megoldást választja.

szerk: A nap folyamán a Bánkitó szervezői is összeszedték és megválaszolták a legfontosabb kérdéseket.

bendover

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

43 perc ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

7 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

7 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

8 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

11 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

15 óra ago