Kategóriák: Koncertek

Dupla lemezbemutatóval durrantja be a szezont a Belga!

Tavaly márciusban szinte egyik pillanatról a másikra állt le az egész világ. Azóta hosszú hónapokon keresztül kellett nélkülöznünk a közösségi zenei élményt. Emlékszem, tavaly március 14-én a Belga koncertje volt az első elmaradt esemény, amire mentem volna. Korábban – a budapesti koncerteknek és a sűrű fesztiválszezonnak hála – egy évben legalább 10 alkalommal sikerült elcsípnem a zenekart.

Nagyjából másfél éves szünet után lesz lehetőségem újra hallani őket. Ez már éppen elég indok lenne. Az pedig már csak hab a tortán, hogy május végén jelent meg a Belga új lemeze!

A lemez ezúttal is a MOL töltőállomásain beszerezhető, igen csak baráti, 1500 ft-os áron. Akinek legalább 20 éves a kocsija, az most nagyon örülhet. Ugyanis a „Karnevál” nem csak CD-n, hanem kazettán is kijött! A korong egyébként már tavaly megjelent volna, de a pandémia átírta az eredeti forgatókönyvet.

Az album 17 új dalt tartalmaz. Egy csomó olyan irányzatba kóstolhatunk bele, amibe korábban még nem kóstoltak bele. A srácok, ahogy azt egy interjúban kifejtették, ezúttal világzenével próbálkoznak, melyhez Dj Titusz öt földrészt „bejárva” gyűjtögette össze a megfelelő hangmintákat.

A Belga első 2021-es koncertjére pillanatok alatt elfogytak a jegyek. A kereslet azonban mindig megszabja a kínálatot, úgyhogy június 21-én lesz egy ráadás koncert is a Kobuciban. az egyik leghangulatosabb budapesti koncerthelyszínen. Ami nem csoda, hiszen a Zichy-kastély udvaráról van szó, Óbuda legszebb részén.

Jegyár: 4000 HUF
Bővebb infó: https://www.facebook.com/events/233426111536047/

Kérjük, ne feledd, hogy a hatályos jogszabályban foglaltak szerint a koncert, életkorra való tekintet nélkül, kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható.

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

2 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

7 nap ago