Kategóriák: Programajánló

Egyre komolyabb dolgok történnek Dabason

Szívügyünknek tekintjük a vidéki elektronikus zenei szcéna életben tartását. Sajnos az elmúlt években igen csak leredukálódott a hasonló rendezvények száma. Így van ez Dél-Pest Megyében is, ahol egyszerre áldás és átok Budapest közelsége.

A 17 ezer lakosú Dabast mindössze 41 kilométer válassza el a fővárostól. Ez általában azt jelenti, hogy az itteni maroknyi közönséget könnyen  beszippantják a sokkal nagyobb lehetőséggel bíró budapesti rendezvények. Egy helyi lelkes fiatalokból álló mag azonban már 2017 óta azon dolgozik, hogy ez ne mindig így legyen. Abban az évben szervezték meg az első Uncompromising bulit, Rendezvényeik számát nem viszik túlzásba, ezzel is igyekeznek megtartani a bulik exkluzív jellegét. Az a réteg, akiket első sorban megcéloztak, viszont kitartóan jelen van a rendezvényeiken.

Elsődleges szempontként mindig is a minőséget tartják szemük előtt. Így lesz ez idén is, A helyszín a minden dabasi által közkedvelt és pazar adottságokkal rendelkező Badbone pálya, ahol ezúttal is további extrákkal készülünk. Ami számunkra különösen szimpatikus, hogy a szervezők nem csak az éjjeli, hanem a nappali bulik erejében is hisznek. Ennek értelmében már délután fél négytől útjára indulnak a basszusok, hogy aztán egészen reggel 6-ig menjen a tánc!

Grema

A line up-ot eddig kizárólag környékbeli DJ-k színesítették, idén viszont két országosan ismert nagyágyút is sikerült meggyőzni James Cole és Shabaam személyében. Bár az ő személyük sem szorul különösen bemutatásra, hiszen a kecskeméti régióból érkeznek, ahol már több, mint 20 éve szerves részét alkotják a helyi e-zenei szcénának. Az általuk vezetett Badgirls ugyanis az ország egyik, ha nem a legrégibb ma is működő és sikeres klubestje. 20 év alatt rengeteg dolgot köthetünk hozzájuk. Mert amit ők véghezvittek az alföldi régióban, az ma már történelem! De a történetnek koránt sincs vége, sőt most kapcsoltak igazán nagy fokozatra. A szervezői munkák mellett egyre nagyobb sikereket érnek el produceri munkáikkal és a kiadók igazgatásával.

Idén Wuki is a fellépők táborát erősíti. Ő is Kecskemétről érkezik és személyében üdvözölhetjük az Alkotótábor társalapítóját, ami az ország legmenőbb underground elektronikus zenei fesztiválja.

További fellépők: Grema / Peekay / ArtSoul / Tribe / NiceBerg / Rajmund
Belépő elővételben: 2000huf
Esemény: https://www.facebook.com/events/471892303933138

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

7 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

12 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

13 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

14 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

17 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

21 óra ago