Nyolcadik éve várja a fiatal friss tehetségeket az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma Induló Előadói Alprogramjába. A kiírás az idei évben egész éves mentori programot, szakmai támogatást, illetve 2,5 millió forintot ígér, amelyet lemezkészítésre, videóklipre és turnézásra is fordíthatnak a kiválasztott produkciók.
Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma nyolcadik alkalommal hirdet nyílt pályázatot a Hangfoglaló Program keretén belül induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására. Az Induló Előadói Alprogram az anyagi támogatás mellett egész éves közös munkát, fejlődési lehetőséget, képzéseket és mentori együttműködést is jelent. A kiválasztott zenekarok számára tehát a támogatott időszak egy könnyűzenei életpálya első lépcsője, amely az artisztikus karrier és a tudatos alkotói munka alapja lehet.
A 2014-ben indult Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramját követi évről-évre a legnagyobb figyelem, hiszen a kiírástól a kiválasztáson át a nyertesek kihirdetéséig többlépcsős rendszerben, szakmai zsűri előtt kell bemutatkozniuk a pályázó produkcióknak. Az elnyerhető támogatási összeget idén a Kollégium 2,5 millió forintra növelte, amelyet felhasználhatnak az első profi hangfelvétel és videóklip elkészítéséhez, marketingterv kidolgozásához, és a lemezbemutató turné anyagi hátteréhez. Az előző év kiírásához képest újabb változás, hogy a Hangfoglaló Kollégium idei felhívásában már nem köti a jelentkezést magyar nyelvű dalhoz. Ugyanakkor továbbra is olyan, pályájuk elején járó zenekarok és énekesek jelentkezését várják, akiknek eddig legfeljebb egy, nem szerzői kiadású lemezük jelent meg, az elmúlt 18 hónapban maximum húsz koncertjük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket az előző 18 hónapban ötnél többször játszottak országos rádiók. A pályázatnak továbbra sem célja tribute jellegű produkciók, és korábbi, befutott zenekarok tagjaiból alakult új együttesek, illetve élőben megszólaló hangszerek nélkül dolgozó előadók finanszírozása. Ugyancsak korlátozottan pályázhatnak a Hangfoglaló Induló Előadói Alprogramjában valamilyen formában, a korábbi években már támogatott előadók és zenekari tagokból alakult új formációk.
Az eddigi években összesen 187 zenekart támogatott már a Hangfoglaló Program, amelyek között a legismertebb előadókká a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company ért meg, de itt mutatkozott be először a hazai közönségnek (és ezzel alapozta meg nemzetközi karrierjét) Apey, a Platon Karataev, a Belau és a Mörk is. A Hangfoglaló Program legújabb generációs zenekarainak névsorát pedig olyan nevek színesítik, mint a Carson Coma, Deva, iamyank, vagy a Mordái.
Az idei pályázatot szeptember 30-án éjfélig lehet benyújtani az NKA felületén.
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…
Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…
A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…
https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…
Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…