Kategóriák: Hírek

Hamarosan kezdetét veszi a nem hivatalos Burning Man, amire 10 ezer érdeklődőt várnak

Bár a Burning Man-t idén sem fogják megrendezni a szojásos formájában, azonban a Nevada állam északi részen található Black Rock sivatag mégsem marad üresen. Most hétvégén lesz ugyanis a – nem hivatalosan –  „Free Burn”, vagy „Renegade Burn“ névre elkeresztelt esemény, ahol nagyjából 10 000 ember érkezésére számítanak.

Burning Man projectből induló Burning Man fesztivál évek óta a világ egyik legnépszerűbb fesztiválja, ahova “csupán” 80 ezren látogatnak el évente, de több millióan vágynak az ottani jelenlétre. Arra a jelenlétre, amit a totális felszabadultság jellemez, melyet különböző műalkotásokként, különböző ruhák viseletével, vagy extra színpadok megvalósításával fejeznek ki az ott résztvevők. A Burning Man égő embere nemzetközi kultusz szimbóluma a fesztiválnak, melynek égetése idén a viharos szél és tomboló hőség miatt veszélybe került, de végül minden jól alakult és égett a másfél hétre alakuló város közepén. A Burning Man ugyanis nem egy fesztivál, hanem egy másfél hétig létező város, ahol az emberek a megfelelő mértékű szabadságot élik át az önkifejezésükön keresztül.

A Burning Man által igénybe vett területeket a Bureau of Land Management nevű állami szerv kezeli (ezt nagyjából Földüzemeltetési Irodának lehet lefordítani), akik idén újra kiadták a helyszínt szabadidős tevékenység folytatásának céljára. A táborozás időtartamát 14 napban korlátozták. A rendezvény megvalósulásának érdekében további korlátozásokat is bevezetett a hivatal, melyek október 31-ig maradnak érvényben. Nem lesz szabad tábortüzet gyújtani és az építményeket sem szabad felgyújtani, ami pedig az esemény sajátossága. A lézerek birtoklását és használatát is tiltani fogják. Vagyis a nem hivatalos fesztivál nem sokban fog hasonlítani ahhoz, amit eddig megszokhattunk.

De legalább lesz. Hiszen az esemény utoljára 2019-ben került megrendezésre. A tavalyi Burning Man – ahogy szinte az összes fesztivál a világon – elmaradt a pandémia miatt. A szervezők egyébként már áprilisban lenyilatkozták azt, hogy az idei Burning Man is el fog maradni. Állításuk szerint 2022-ben fog visszatérni a korábban megszokott formában.

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

3 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

7 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago