2017 augusztusában a rendőrség erőszakkal záratta be Oroszország egyik legjelentősebb underground klubját. A Rabitza bezárása megmutatta az állandó szakadékot a szabadság gondolatával megbirkózni nem tudó orosz hatóságok és a szovjet múlt szigorától szabadulni próbáló ifjúság kultúrája között. Míg a moszkvai underground kultúrát ilyen és ehhez hasonló csapások érték, a fővárostól 700 km-re északnyugatra fekvő Szentpéterváron viszont ekkor kezdett virágozni az alulról építkező szubkultúra.
Ott ugyanis nyílt egy új hely, amit egyből „Oroszország legvadabb klubja„-ként emlegettek. A Клуб nevű egységet kreatívok egy csoportja alapította és a brutalista stílusban épült volt állami vagongyár területén rendezkedtek be. Többnyire techno bulikat szerveztek itt feltörekvő külföldi tehetségek főszereplésével, de a helyi arcoknak is lehetőséget biztosítottak. De nem csak partik, hanem koncertek és kiállítások helyszínéül is szolgált. A helyiek egyébként csak Kisloty-nak hívták a helyet, ez az orosz szlengben savat jelent.
A klub egyik alapítója, Sasha Tsereteli így nyilatkozott a Клуб mögött meghúzódó jövőképről: „Sikerült összehozni egy erős közösséget, amely most először érzi magát valódi közösségnek. Mindig azt mondjuk, hogy ez nem a zenéről szól, hanem az emberekről, és arról, hogy összekapcsolódjunk velük, valós élményt nyújtsunk nekik, és támogatást nyújtsunk nekik.”
A közönséget szigorúan szűrték a bejáratnál, kizárandó a nem odaillő elemeket. A klub azonban sajnos nem volt hosszú életű, 2019. májusában egy 60 órás záróbuli tett pontot a történet végére, amikor is a hely minden hivatalos indoklás nélkül bezárt. A klub örökségét a hasonló néven futó kiadó viszi tovább, itt jelentette meg Schacke a Kisloty People című szerzeményét, aminek létrejöttét nyilvánvalóan a klub közönsége inspirált.
Nick Gravilov helyi fotós képeinek hála most mi is bepillantást nyerhetünk a közösség életébe.
Fotó: Forrás: [Dazed]
Óriásit megy Raul Young idén (is)! Ha lehet ilyet mondani, minden kétséget kizárólag ő az…
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az…
Lassan végérvényesen beköszönt a nyári szezon. Az egyik szemünk örül, a másik viszont sír. Nagyon…
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…