Kategóriák: Hírek

Hamarosan bezár Budapest egyik legnépszerűbb szabadtéri szórakozóhelye

A 24.hu számolt be arról a hírről, hogy meg vannak számlálva a Barba Negra napjai, legalábbis a jelenlegi helyén. A Rákóczi híd budai hídfőjénél ugyanis parkolóházat és irodákat fognak építeni.

Novák Előd, a Mi Hazánk XI. kerületi önkormányzati képviselője szerint a Barba Negra fennállásának 11 éve alatt közel 2200 koncertnek adott otthont, amit összesen 2,4 millióan láttak, de voltak sportesemények, színházi rendezvények és jótékonysági programok is. Track Terrace néven ráadásul korábban igen komoly hazai és nemzetközi fellépőket is felvonultatott a helyszín.

A tervek szerint az irodaház a telek Duna felőli oldalán épülne meg, a parkolóház 500 férőhelyes lenne. A Duna felőli épület 30, a parkolóház 12 méter beépítési magasságú lehet az előírások szerint.

A terület 1993 és 3005 között a magyar államé volt (ez lett volna az 1996-ra tervezett, végül elmaradt világkiállítás egyik helyszíne), jelenleg a Budai Zöldsarok Kft. birtokolja, akinek ügyvezetője egyben a Don Pepe étteremlánc tulajdonosa is. Ő úgy  nyilatkozott, hogy jóbarátjával a Barba Negra-t irányító Szűcs Mihállyal 2020-ban azért alapították meg a Barbanegra Kft.-t, „hogy közösen egy új, nagyobb helyszínen folytassuk együtt”.

A szórakozóhely vezetője szerint már a járvány előtt megtervezték a költözés részleteit, de az idei szezont még biztos, hogy az eredeti helyszínen kezdik. A Facebook-on így írtak erről:

A Barba Negra nem szűnik meg‼️ Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, illetve pletyka szinten is keringett a költözésünk híre, folyamatosan tervezünk új dolgokat. Ezek közé tartozik, hogy igen, idén új helyre fogunk költözni, ahol 12 hónapon keresztül, azaz egész évben egy helyen fogunk mindenkit nagy szeretettel várni több újdonsággal. Ennek pontos helyét, és ütemezését hamarosan tudatjuk veletek. A költözésig a Barba Negra zavartalanul üzemel a Neumann János utca 2. szám alatt‼️

Borítókép: Varga Jennifer / 24.hu

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

2 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

7 nap ago