Bár a nyári szezon elsősorban az open air programokról szól, azért a pinceklubokban is zajlik az élet rendesen. Az idén 100 éves óbudai harisnyagyár területén fekvő intim helyszín, a családias hangulat, az ódon falak, a Corvintetőröl megörökölt Martin Audio hangládák, sejtelmes fények és füstgép gondoskodik arról, hogy teljesen elvesszünk a térben és időben.
A Fabrika számos szervezőcsapat otthonául szolgál, és most egy újabb brigád csatlakozik az eddig is népes listához. Az Improve Event Series létrehozójának, AndReew-nak régi szándéka volt, hogy létrehozzon egy saját platformot, ahol kötöttségek nélkül prezentálhatja a zenei vizióját, és hangzásvilágát. Ehhez a kezdeményezéshez tökéletes partnernek bizonyult az Instant-ban (később Frame) jó pár évig B2B partnerként is tevékenykedő Ben Short, emellett a Fabrikát, mint helyszínt is biztosító,és fellépőként is a csapatot erősítő Andrija Jäger. Így hát összeált az Improve Event Series csapata, ami nevéhez hűen igyekszik valamit hozzáadni, illetve bővíteni az elektronika színuszán.
A titkos rave bulik helyszínéül szolgáló Fabrika már három éve megnyitotta kapuit. A folyamatos fejlesztéseknek hála nagyobb lett a tánctér, több a pihenős rész, az újonnan kialakított bár pedig meglepően jó áron fut. Ha úgy érzed, hogy nem találod a helyed az egyre nagyobb divathullámokat generáló jelenlegi technoközegben, akkor itt biztosan megleled a számításaidat. Mivel a helyszín befogadóképessége erősen limitált, érdemes előre megváltani a belépőt a biztos bejutás érdekében!
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…
Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…
A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…