Puzsér Róbert a magyar közélet egyik legmegosztóbb személyisége. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de az biztos, hogy szavaira általában mindenki odafigyel. Éles mondataival és nyílt kritikáival számos témában kifejtette már véleményét. A korábbi budapesti főpolgármesterjelölt vitázott már Zacher Gáborral is, amikor a marihuána legalizációja mellett tette le a voksát.
Azt is tudjuk róla, hogy előszeretettel látogat goa partikat, így azt gondolhattuk, hogy elektronikus zenei kérdésekben érdemes megfogadni a véleményét. Úgy tűnik, hogy tévedtünk. Puzsér Róbert ugyanis nemrégiben a DJ-k tevékenysége kapcsán is kifejtette a véleményét. Nyilván van részigazság abban, amit mond. De azért egy kalap alá venni mindenkit – például egy lakodalmas DJ teljesítményét a detroiti veteránokéval – igazán káros, és nem is lehet más célja, mint a hergelés. Főleg akkor, amikor jobb helyeken az elektronikus zene már a helyi kultúra részét képezi hivatalosan is
@nyenyenye_o_0 #puzserrobert #rantotthus #after #djs ♬ eredeti hang – Nyenyenye
A teljes adást a Rántotthús After Youtube-csatornáján lehet megtekinteni:

A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…