Gyászol a zenei világ. 46 éves korában elhunyt John „Juan“ Mendez, aki Silent Servant néven számos megjelenéssel gazdagította a világot. A guatemalai származású, ám már Los Angeles-ben született művész 16 évesen kezdett dj-zni.
Regis-szel és Function-nel közösen alkották 2002 és 2011 között a Sandwell District elnevezésű kollektívát. Munkásságukat számos EP megjelenése fémjelzi. A formáció 2011-ben a Technokunston is fellépett, azonban akkor már Silent Servant nélkül, aki később szólóban is megmutathatta itthon a képességeit, mégpedig 2018-ban a Lärm pultjában.
Silent Servant szólókarrierje során a világ legismertebb klubjainak állandó vendégének számított. Úgy, mint a Berghain, Tresor, vagy éppen a Bassiani.
Silent Servant holttestére pénteken bukkantak rá. Néhány órával később már Phoenix-ben lett volna fellépése. A hírek szerint fentanil túladagolás végzett vele. Nem csak ő az egyedüli áldozat, a szörnyű tragédiában párja Simone Ling, és a „The Soft Moon” nevű dark-wave zenekar tagja, Luis Vasquez is életét vesztette.
A fentanil azért különösen veszélyes, mivel a fogyasztói és a halálos dózis – utóbbi két milligramm – között elenyésző a különbség. A kábítószer nagy részét titkos mexikói gyárakban készítik a drogkartellek, amelyek Kínából származó vegyi anyagokat használnak alapanyagként. Fentanil túladagolás következtében hunyt el 2016-ban Prince is
Óriásit megy Raul Young idén (is)! Ha lehet ilyet mondani, minden kétséget kizárólag ő az…
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az…
Lassan végérvényesen beköszönt a nyári szezon. Az egyik szemünk örül, a másik viszont sír. Nagyon…
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…