2007. áprilisában zárt be a budapesti underground legendás szórakozóhelyének számító Süss fel Nap! A Nagykörút észak-pesti szakaszán található pinceklub adott otthont szerdánként az Ablak-A-Dubra nevű sorozatnak is, ahol az utolsó előtti alkalomkor éppen Mirko Popov volt a headliner. Sajnos szomorú hírek érkeztek, a macedón dj / producer ugyanis 51 éves korában elhunyt, miután agyvérzés gyanújával került kórházba még március közepén.
Mirko Popov már a 80-as évek óta aktívan jelen volt az apró balkáni ország kulturális életében, de mellette több színházi darabban és filmben is játszott, rádiós műsorvezetőként is tevékenykedett és a kortárs macedón zene mintegy 250 darabjában is aktív szerepet vállalt producerként.
1992-ben kapta meg az első dj felszerelését, vagyis több, 30 éves pályafutással büszkélkedhetett. 1995-ben másodmagával megalapította a The Progressive Multimedia Group (PMG Collective) nevű kollektívát. A következő években a PMG vezető avantgárd erővé nőtte ki magát Szkopje utcáin, amely valódi zenei forradalmat robbantott ki. A 90-es években a PMG bulik képezték az akkori szkopjei városi folklór esszenciáját, Mirko Popov pedig DJ-ként rendszeresen felléphetett nem csak a régióban, hanem szerte Európában is.
Borítókép: Mirko Popov FB
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…
Május 18-án újra megnyílik a Viadukt-terasz a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti…
A „The Samples: The Prodigy Marathon – Albums Edition” elnevezésű YouTube-videó a zenekar teljes diszkográfiáját…
Sept az egyik legismertebb lengyel dj / producer. Tavaly az INOTA Fesztiválon is színpadra lépett.…
A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A belga Gent városa mellett található "De…