Beszámoló – Bánkitó 2019

Harmadik alkalommal vettem részt a legnagyobb kis fesztiválként aposztrofált Bánkitón. Aki egyszer ellátogat ebbe a festői környezetbe, az nehezen tud szabadulni tőle. A hagyományoknak megfelelően ismét egy a Bánkitótól teljesen életidegen helyről érkeztem. Tavaly az EFOTT-ról, idén pedig a Rockmaratonról. Mindhárom fesztivál ég és föld.

Szerencsés választásnak tűnt előző nap a Rockmaraton, hiszen ott már hajnali 2-kor véget ér a program. Hajnali 5-kor már a lefekvéshez készülődtem, szerettem volna addig is telefont tölteni, ám ekkor jött a feketeleves. Nem tölt! Na jó, ehhez én most túl ̶r̶é̶s̶z̶e̶g̶ fáradt voltam. Fél 1-kor indultunk busszal Újpest-Városkaputól, isteni csoda, hogy alig néhány óra alvás után ébresztő nélkül sikerült magamtól felkelni. Kora délután már meg is érkeztünk a Nógrád megyei ékszerdobozba.

Első utunk ezúttal is a Tavifészek elnevezésű fogadóba vezetett, ami a Harcsa Kocsma mellett található. Ezeket a helyeket mindenki ismeri, aki járt már itt. Ideális dolog itt kezdeni a fesztivált, hiszen ahogy minden évben, úgy idén is olcsó áron adják a frissen sült, két fogásos menüt. Ezúttal bableves és milánói borda volt az ebéd. 1200 Ft-ért ennél jobban semmi nem éri meg! Ha itt kezdesz, akkor olyan nagy baj már nem érhet a nap hátralevő részében.

A tavalyi kánikulához képest idén megint szar idő fogadott, úgyhogy ezúttal elmaradt a strandolás. De bőven volt mit feltérképezni! A Tó Színpad melletti gépházban rögtön egy párterápiára keveredtünk, ahol a kezelés részeként egy rövidfilmet néztünk meg az emberi nevetésről. Ami szerintem elég ijesztő volt. A tó környékén még csak később indulnak be a zenei programok, ezért rutinos fesztiválozóként a közelben fekvő dohánybolt felé vettük az irányt, hogy feltankoljunk sörökkel. Útközben található egy ABC is. Éppen azt ecsetelgettem, hogy milyen fasza kis koncertet adott az üzlet előtt két évvel a Halál;orgazmus, amikor különös zajra lettem figyelmes. Hangos zene szólt ki ugyanis a boltból! Mikor benyitottunk az üzletbe, igen csak váratlan látvány fogadott. Az EXILES csapatát erősítő Juhász Tamás ugyanis kirakta a kütyüit a hűtőpultra és azon zenélt! Buli a boltban! Mindig is szerettem volna résztvenni egy ilyenen, hát végre sikerült!

Sajnos túl sokáig nem élvezhettük a produkciót (a szemeit forgató boltos néni legnagyobb örömére), de kora délutánra ezzel már le is tudtuk a legkülönlegesebb programot! A Bánkitó jellegzetessége, hogy a hazai fesztiválok közül talán egyedül nem egybefüggő területen rendezik meg, hanem három egymással külön álló helyszínre szétszórva. A leglátványosabb a tó környéke, néhány perc sétára találjuk a színházi sátrat és a környékét, ami egy nagyon erős helyszín és eddig még nem is sikerült megnézni egy előadást sem, ugyanis mindig hamar elfogynak a helyek. Az igazi centrum ugyanakkor egy kellemes 5-10 perces sétára található, ide koncentrálódik a fő színpadként funkcionáló Északi Színpad (ami egy cirkuszi sátor), valamint az elektronikus zenei helyszínek és egy kisebb színpad zenekaroknak, ami napközben és este Gretest Hits néven üzemelt, majd hajnaltól Tilosként. Mondjuk erre kellett egy kis idő mire rájöjjek. Mert sokáig abban a tudatban voltam, hogy ez két külön színpad és már teljesen megőrültem, hogy hol lehet a másik, amikor elvileg egy helyen vannak.

Mint említettem ez a helyszín néhány perc sétára található a többitől. Idén végre nem autók között kell a főúton cikázni, hanem a szervezők lezártak egy sávot a fesztiválozók részére. A gyaloglás közben olyan dolgokon járt az eszem, hogy a Rockmaratonon diszkósnak lenni olyan, mint a Bánkitón fideszesnek. Mindegyik fesztivál közönségének megvan a maga démonja. Külön érdekesség, hogy az Északi Színpad és a kemping a bánki focipályán található. Valamilyen szinten ez is egy fricska a 10 millió új stadion országában.

A délutáni órákban sok mindent nem tudtunk csinálni. A zenei programok még nem kezdődtek el, az eső viszont szakadt, de szerencsére 1-2 óra után elállt, úgyhogy visszasétáltunk a Tószínpadra a Mulató Aztékok és Sudan Archives fellépésére. Utóbbi egy igazi zenei polihisztor. Énekel, táncol, hegedül, a produkciót pedig gennyes ütemekkel színesíti. Egyszemélyes zenekarként funkcionál a vadító pirosban színpadra lépő hölgy, aki néha többet is megmutatott magából. Kétségtelenül egy jelenség, de nekem nem jött át.

Sokkal izgalmasabb dolgok történtek ugyanis a nézőtéren. Az előző napi beszámolóban említettem, hogy az Ossian – Acélszív című szerzeménye teljesen beleégett a fülembe az előző napi Rockmaraton-koncert után, egész nap ezt a dalt dúdoltam a Bánkitón. És akkor mit ad Isten…egyszercsak megáll előttem egy arc Acélszív pólóban, rajta a teljes dalszöveggel! Ossian-pólóban! A Bánkitón! Ráadásul pont ez a zene! Erre mennyi esély van, de most komolyan?

Említettem, hogy Bánkitón fideszesnek lenni olyan, mint Rockmaratonon diszkósnak. Ennek ellenére a Bánkitón nyugodtan lehet, sőt kell is olyanokat skandálni, minthogy „Hajrá Fidesz” és „Vesszen Trianon”. Ez már Dé:Nesh koncertje előtt volt, a közönség hagyományosan így melegít a bulira, ahogy Krúbi fellépése előtt is. Mindketten színpadra léptek aznap, ők jelenleg a hazai hip hop talán legfényesebben ragyogó csillagai, de erről még később (a Campus Festival beszámolójában). Talán éppen emiatt, de idén mintha kevesebb családot és több fiatalt láttam volna.

A tavalyi évvel ellentétben az idei Bánkitó számomra nem az eddig ismeretlen (SUUNS!!!) külföldi zenekarok felfedezéséről szól. Saul Williams volt a másik külföldi fellépő, akinek sámánisztikus karaktere bizonyított már színészként, költőként, íróként, a Bánkitóra pedig a tőle megszokott, erős hangvételű noise poetry & hiphop futurism szettjével érkezett. Nekem ez se tetszett különösebben, viszont annál jobban mulattunk Bohemian Betyars koncertjén, aztán pedig Krúbira. Mindketten felléptek tavaly is, viszont Krúbi azóta szinteket lépett, hiszen már fél éve is sikerült két egymást követő napon is megtölteni az Akvárium nagytermét.

Elég sokat mulattunk idén is a kedvenc trash helyszínemen, a KERET faháza előtt. Az első számú techno-house helyszínként működő Compó Aréna vendége a Panoramabar rezidense, Roi Perez volt. Nagyon jól esett végre igényes elektronikus zenét hallgatni, azért az előző napi Rockmaraton elég rendesen leszedálta az agyam.

Tudjátok mi volt az igazán durva? Az, hogy reggel 5 magasságában két helyszínen is hardtechno szólt! Nem akartam elhinni. De a Bánkitó tényleg az a fesztivál, ahol nagyon igényes zenei programot raknak össze és nagyon szerethető, ennek ellenére mindig meg tudnak lepni valami szokatlannal.

A reggel 6 órás busszal indultunk vissza. Sietnünk kellett, mert aznap várt még minket egy EFOTT!