Kategóriák: Fesztiválszezon

Nemzetközi díjat nyert a Sound biztonsági programja

Szerdán késő este kezdődött a legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards díjátadó gálája a hollandiai Groningenben, ahol az Egészség és Biztonsági Fejlesztések kategóriában a Balaton Sound „Safety First” programja hozta el a fődíjat.

A Balaton Sound a 2018-ban debütált Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával tesz konkrét lépéseket annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. A program népszerűségét mutatja az is, hogy tavaly már – az első évhez képest – kétszer annyi önkéntes csatlakozott a Safety First programhoz. Fülöp Zoltán, a Balaton Sound főszervezője így nyilatkozott a programmal kapcsolatban: „A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. 2019-ben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával igyekeztünk elérni, azzal a céllal, hogy a nemzetközi közönséghez is eljusson a program léte.”

A kategóriában olyan fesztiválokat előzött meg a Sound, mint a német Happiness, a szlovák Pohoda vagy a szintén német Wat en Schlick fesztiválok.

A Balaton Sound korábban már a European Festival Awards megmérettetésén elnyerte a Legjobb Közepes Méretű Fesztivál fődíját is.

Sajtokozlemeny

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

6 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago