Az angol klubkultúra március óta az online térben zajlik. A klasszik értelemben vett, tánctérrel rendelkező szórakozóhelyek lassan hatodik hónapja nem nyithatnak ki, ami nem csak komoly kihívás, de valós csődközeli helyzet is egyben. A nyár folyamán egymást érték az illegál bulik, melynek büntetését £10.000-ra emelték (mai árfolyamon 4.026.700 HUF). Érthető tehát, hogy a segítségért kiáltott piaci szereplőket felkarolta az állam, de a kivitelezés nem aratott osztatlan sikert.
Majdnem fél évet kellett várni az első mentőcsomagra, melyből olyan klubok részesültek, mint:
Ezen kívül fesztiváloknak és rádióállomásoknak is jutott a támogatásból.
Több, a piacot meghatározó neves klub azonban hiába tartotta a markát: Printworks, Egg London, Studio 338, Oval Spaces, The Pickle Factory is mind hoppon maradtak.
Ezt követően egy online petíció jelent meg a UK Parliament oldalán, mely kritizálja a támogatás szempontrendszerét és irányelveit, valamint szót emel, amiért a kormány nem elég eltökélt a szórakoztatóipar megmentéséért. Ha egy petíció százezer aláírás fölé megy, az angol alsóháznak kötelessége napirendre venni és parlamenti vitát tartani a témában, ami november 9-én esedékes, ugyanis a beadványt eddig 144.572 fő írta alá.
A vitát a UK Parliament Youtube oldalán élőben követhetjük majd: https://www.youtube.com/UKParliament
A petícióra reagáló kormány azzal érvelt, hogy július 5-én elképesztő mértékű, £1.57Mrd (azaz 631.14 Mrd Ft) összegű támogatást jelentettek be, hogy a piac főbb, kiemelkedő (de nem összes) szereplőjét kártalanítani tudják. Ennek első kifizetése pont egy hete, október 12-én történt, amikor is £257M Fontot osztottak szét a rászorulók közt. Fontos azonban megjegyezni, hogy itt a teljes szórakoztatóipar érintett, melybe fesztiváloktól a színházakon át az művészeti tevékenységet végző társulatok is beletartoznak épp úgy, mint az élőzenét bemutató helyiségek. Az elektronikus zene is tágértelmezésű skála: “house, electronica, drum & bass, dubstep, experimental”, valamint “hip-hop, R&B, grime, rap and jungle” is részét képezi a támogatottak körének.
Van azonban egy csavar a történetben, ugyanis a piac két olyan szereplője is támogatást nyert, ami sokak igazságérzetét bántja. Ők pedig a BR és RA, azaz
A Boiler Room pénzügyi kimutatása hamar tisztázta helyzetüket, de a Resident Advisor ívelten kapta a sarat, többek közt Dave Clarke-tól, aki azt kifogásolta, hogy a portál bár 60 főt foglalkoztat, mégsem világos, hogy rendezvények hiányában mit csinálnak pontosan. A RA elsődleges bevételi forrása jegyértékesítésből származik, amit a fizetett partneri hirdetések (cikkek) követnek – ám itt ismét felmerül, hogy vajon ezeket tényleg Angliában írják-e hiszen angol közpénzt osztanak szét.
Mindeközben a RA is reagált a vádakra, aki szintén éves pénzügyi beszámolót tett közzé.
Reméljük a legjobbakat, ugyanis további mentőövek szétosztása várat magára, de ezek pontos részletei és jutalmazottjai még tisztázatlanok.
Az eddig támogatottak listáját az alábbi linken éritek el: https://www.artscouncil.org.uk/publication/ulture-recovery-fund-data#
Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…
Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…
„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…
Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…
Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…
A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…