Kategóriák: Fesztiválszezon

Mindjárt jön a Gólem!

A címben nem a Belga zenekar hasonló című számára utaltunk, hanem az ország egyik legkedvesebb kisfesztiváljáról. Csütörtökön veszi kezdetét ugyanis a Gólem. A helyszín sokak számára ismerős lehet. A Dunaújvárosnál elhelyezkedő Szalki sziget a helyszíne a Rockmaratonnak és a Kattarzisnak is.

2021. augusztus 5. és 7. között három forró éjszakán át, idén már negyedik alkalommal és összesen négy színpadon, közel 80 könnyűzenei produkciót és számos bohókás napközbeni programot felvonultatva perdül táncra ismét Gólem. Ez egy dedikáltan közösségi rendezvény, ezért erősen bátorítunk mindenkit, hogy legyen tevékeny részese! Mindennemű hozzájárulást szívesen fogadunk és nagy örömmel adunk nekik helyet.

A fellépők egy része is ismerős lehet. Itt lesz például Galactic Jackson, Adis Abbé, Baco Erro, Grema, Rammin Sayyah és ROT, a trash vonalat pedig többek között Fasztcity, DJ Ocsmány, Paceköcsi fogja képviselni.

A napijegy 7500, a bérletek ára pedig 19 000 forint. A belépéshez védettségi igazolvány szükséges.
Jegyek: tixa.hu/4-golem-fesztival
Esemény: https://www.facebook.com/events/358237708560367

 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

6 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

6 nap ago

Budapesti DJ zenél ma este a HÖR-ben!

A csempékkel díszített apró berlini stúdióban megfordult már a szakma apraja-nagyja, mióta elindult az adás,…

7 nap ago