Kategóriák: Hírek

Elhunyt a detroiti techno first lady-je

Meghalt a detroiti techno és a house legenda, K-Hand – valódi nevén Kelli Hand – erősítették meg a DJ közeli barátai. A halál okát egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. 56 éves volt. 

A Detroit-ban született és felnőtt művész egy igazi úttörő, az elektronikus zene legbefolyásosabb alakjai között tartjuk számon. 2017-ben hivatalosan is megkapta a „The first lady of Detroit” titulust, amikor elnyerte a város Testimonial Resolution tanúsítványát, amely a „férfiak által uralt iparágon belüli szerepére” hivatkozott.

Olyan legendás helyek formálták az ízlését. mint a New York -i Paradise Garage és a Chicago Music Box, ahol olyan nagyságokat hallhatott zenélni, mint Larry Levan, Sylvester és Loleatta Holloway fénykorukban.

1990-ben megalapította saját kiadóját. A UK House Records később Acacia néven írta be magát a történelemkönyvekbe. A K-Hand olyan kiadóknál is jelentetett meg zenéket, mint például a Warp Records és a! K7 Records, ahol az 1994-es Global Warning” EP, valamint az 1995-ös „On A Journey” című debütáló albuma is napvilágot látott. De a Tresor, Distance, Ausfahrt, valamint a трип címkéje alatt is publikált zenéket.

K-Hand az egész világot bejárta, Mexikótól Új-Zélandig, olyan legendás klubok lemezjátszói mögött láthattuk, mint például a Berghain, Tresor (Berlin), Lux (Lisszabon), vagy éppen a Concrete és Rex (Párizs).

Nyugodjon békében!

Kép: Marrie Staggat

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

2 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

7 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

8 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

8 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

12 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

16 óra ago