Kategóriák: Programajánló

Masszív 8 havi techno bombát dobott le a Raveyard

A pandémia és a lezárások ugyan nehéz helyzetbe hozták a magyar techno eddigi szereplőit, és rengeteg új szervezőcsapatot hoztak, lassan azért úgy tűnik, hogy kezd magához térni a szcéna egésze. Ennek egyik példáját szolgáltatta most a Raveyard, amely pár nappal ezelőtt rakétacsapásként dobta be 8 hónapnyi (!) programját, mégpedig nem is akármilyen nevekkel.

Ahogy a bejegyzésükben írták: „Nyolchavi programot mutatunk be most nektek, amit a rövid hallgatásunk során raktunk össze és szerveztünk le, mely töretlenül viszi tovább a Raveyard eddigi koncepcióját, vagyis azt, hogy olyan előadókat hozzunk el nektek, akik eddig még nem nagyon voltak Magyarországon (vagy csak nálunk), de igazán érdemes odafigyelni rájuk a kortárs techno, illetve EBM szcénában.”

Az eddig bejelentett (zömében franciákban bővelkedő) külföldi fellépők pedig nem mások, mint Under Black Helmet, Ayarcana, Dyen, Jacidorex, Tim Tama, Endlec, a Gijensu, Mayeul, Makornik, Swarm Intelligence, Angel Karel, Istigkeit, NN, ZNZL, Illnurse, illetve Dimitar Georgiev

A 16 külföldi mellé pedig impozáns, a hazai szervezői csapatokon átívelő magyar szupportot is ígér a Man + Machine által vezetett Raveyard. Éppen ezért az eseményeken ott lesz a Raveyard rezidensgárdája, vagyis Detective Kelly, Dr. Zoidberg, a Heult, Rekatze és Man + Machine – vendégként pedig érkezik majd a Technokunst-ból Isu, AGA2L és Dj Syncbutton a BRVTAL-től, Mankind és Ruenge a Hardboiled csapatából, az Øbliviøn a Dead End-től, továbbá Ritual Abuse, 3en, Indirect Movement, illetve még egy csomó hazai tehetség. 

Az első etapja ennek a nyolc hónapnak október 22-én lesz, ahol a francia EBM meghatározó alakját, Illnurse-t látják vendégül először hazánkban – a külföldi és hazai fellépők sora pedig a flyer tanúsága szerint szinte biztosan nem ért még véget a Raveyard részéről.

Sajtokozlemeny

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

4 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

10 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

10 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

11 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

14 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

18 óra ago