Az Apokalpysa Csehország legrégebben futó techno rendezvénysorozata. 2019-ben ünnepelték a 20 éves évfordulót. A magyar fanatikusoknak sem kell bemutatni, hiszen minden egyes alkalommal számos honfitársunk zarándokol el ide. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a line up mindig tartogat érdekességeket. A helyszín pedig nem más, mint Csehország második legnagyobb városa, a négyszázezres Brno, ami alig 300 kilométerre található Budapesttől, a távolság pedig jó három óra alatt teljesíthető.
Legutoljára novemberben rendezték volna meg az Apokalypsa-t, ami azonban az akkor frissen bevezetett karanténügyi intézkedések miatt az utolsó pillanatban elmaradt. A jó hír az, hogy idén két alkalommal is megrendezik az eseményt.
Első alkalommal április 15-én, vagyis alig két hónap múlva. A „Labyrinth of Nightmare” névre elkeresztelt esemény felhozatala pedig igen csak tetzetős lehet minden techno fanatikus számára. A headliner személyében érkezik a Berghain rezidense, Ben Klock. Ő az egyik legnagyobb kedvencünk, de nem csak miatta lesz érdemes útnak indulni! A Szentpéterváron született, de az Egyesült Államokban felnőtt DVS1 DJ-ként és producerként is a legmagasabb szintet képviseli. Szettjeit a maximálisamn átgondolt szelekció mellett igazi technikai bravúrok is jellemzik, élmény lesz őt hallgatni! A skót származűsú Gary Beck 15 éve töretlenül őrzi helyét a nemzetközi mezőnyben. Itt lesz továbbá a nagy mókamester, Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendő Angy Kore és az újhullámos techno ukrán képviselője Xenia. A fellépők között találjuk többek között Gabriel Padrevita, és Zuzana Hakl nevét. Természetesen Misa Salacova sem maradhat ki a buliból, aki nélkül nincs Apokalypsa!
Miért is érdemes április 15-én Brno felé venni az irányt? A zenei élményen túl is fel tudunk sorolni egy csomó indokot. A város csodálatos, remek áron lehet jókat enni és a cseh söröket sem kell senkinek sem bemutatni. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy – már akit ez érint – az ország liberális politikájának köszönhetően sokkal kevésbé kell bizonyos dolgok miatt aggódni.
Esemény: https://www.facebook.com/events/151646990246358
Jegyek: https://goout.net/cs/apokalypsa-labyrinth-of-nightmare/szwqlfs/
Meseszép környezetben, gazdag összművészeti programmal hívja a kultúra szerelmeseit Nagymarosra a június 20. és 23.…
Óriásit megy Raul Young idén (is)! Ha lehet ilyet mondani, minden kétséget kizárólag ő az…
Július 12-én és 13-án reggelig tartó újhullámos techno és határfeszegető elektronika költözik a tavaly az…
Lassan végérvényesen beköszönt a nyári szezon. Az egyik szemünk örül, a másik viszont sír. Nagyon…
A Kerekdomb Fesztivál szeptember 13. és 15. között összművészeti programokkal, különféle borkóstolókkal és dűlőtúrával várja…
Idén is lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó 1+1%-áról legkésőbb 2024. május 21-ig, az szja-bevallástól függetlenül…