Kategóriák: Hírek

Monika Kruse, Steve Bug és Kai Tracid is éles kritikával illette a „social media DJ”-ket

Monika Kruse – aki  több évtizede az egyik legnépszerűbb női lemezlovasnak számít – múlt héten jelentette be, hogy egy hónapig visszavonul a nyilvánosság elől. Az 51 éves berlini DJ / producer / klubtulajdonos súlyos pánikrohamoktól szenved, és az utóbbi időben és az elmúlt hetekben többször is az összeomlás szélére került. Tegnap sokan megosztották az egyik nyilatkozatát, amit egy interjú kapcsán tett és a Techno Station oldaláról indult.

„Véleményem szerint a DJ-k túl sokat szerepelnek a közösségi médián keresztül. Már nem a zene számít, illetve a DJ vagy a producer tehetsége. Ha egy DJ-nek sok követője van, akkor tehetségétől függetlenül fogják elhívni. Egyes DJ-k a közösségi médiában való megjelenésük miatt váltak híressé, nem pedig a zenéhez fűződő valódi kapcsolatuk miatt, ami nagyon szomorú” – nyilatkozta Kruse.

Szavai összecsengenek azzal, amit Steve Bug augusztus elején nyilatkozott: „Jó lenne, ha az igazi tehetség ismét nagyobb szerepet kapna, mint a közösségi média. Úgy tűnik, hogy a zene önmagában már nem elég. A művészek elsősorban a közösségi médiában megjelenő számok és a vizuális szempontok miatt vannak lebookingolva, nem az akusztikai szempontok miatt.

A témában Kai Tracid is hozzászólt, aki már szintén betöltötte az ötvenet és megannyi neves szerzeménnyel gazdagította az elektronikus zenei palettát régen és most. „Rave The Planet” (ami az idei berlini felvonulás himnusza volt) és a „Mockmoon” című szerzeményét a legnagyobb nevek játszották és a legnevesebb fesztiválokon csendült fel, ennek ellenére 0 új felkérést hozott a számára fellépések tekintetében. Miután a rajongói a nevét követelték a lengyel Mayday Facebook-oldalán még arra is hajlandó lett volna, hogy ingyen zenéljen, de sajnos a szervezők számára még így sem volt elég vonzó az ajánlat. 30 évvel ezelőtt tudatosan döntött úgy, hogy zenei produceri pályára lép. Feltette a kérdést:  folytassa-e a harcot egy önmagát tönkretévő rendszer ellen? Vagy inkább adja fel az egészet? Mert mi van akkor, ha a többi – hozzá hasonló – zenei producer is feladja? Csak ghostproducerekkel rendelkező influencerek lesznek a színpadon?

John Flemming – a brit trance legenda, aki az Ozora Fesztivál rendszeres fellépője – szintén nemtetszését fejezte ki néhány héttel ezelőtt a témában.

Szomorú dolgok ezek. És a jelek arra utalnak, hogy nem igazán várható változás a dologban.

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Három külföldi headlinerrel búcsúzik a D9-től szombaton a New Generation Rave szombati buliján

Továbbra is hatalmas lendületben a New Generation Rave, pedig az egy éves évforduló majd csak…

1 óra ago

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

7 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

8 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

8 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

12 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

15 óra ago