Kategóriák: Programajánló

Dyen főszereplésével folytatódik ma Győrben a The Etiket őszi szezonja

Techno rendezvényekben gazdag napok várnak ránk ezen a hétvégén. A legnagyobb kihívást a bőség zavara okozza, szerencsére bőven van miből választani. Ez leginkább a holnapi napra igaz, de aki már ma sem tud bírni magával, annak érdemes Győr felé venni az irányt.

A „The Etiket” hazánk egyik legrégebb óta futó partysorozata. Több mint 20 éve örvendezteti meg a győrieket a nemzetközi és hazai szcéna aktuális kedvenceivel, de nagy hangsúlyt fektet a feltörekvő nevek bemutatására is. A ma este főszereplője fiatal kora ellenére már vezető szerepet tölt be magas BPM-számmal vezérelt nemzetközi piacon. Dyen a hazai közönség előtt is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A holland DJ/producer a kortárs rave-ek igazi nagyágyúja, aki februárban debütált a hazai közönség előtt, nyáron pedig a Katlan Fesztivál közönségét is elkápráztatta. 17 évesen kezdett el zenéket írni, első saját szerzeménye két évvel később látott napvilágot. Pályafutásának elején az oldschool gabber és hardcore hangzás inspirálta és ez máig is így van. A múltat ​​átformálva és értelmezve hozta létre hipermodern, nyers és teljesen egyedi hangzásvilágát, amit ő maga „neorave”-nak vagy „old school hard technónak” nevez.

A hazai körítésről is érdemes néhány szót ejteni, hiszen több közönségkedvenc is a lemezjátszók mögé fog állni. Itt lesz Sikztah, a The Etiket házigazdája évtizedek óta biztos kézzel kormányozza a győri klubéletet. Man + Machine sajátos ipari, EBM-től, post-punktól, illetve metaltól inspirált hangzásának köszönhetően minden szettje különleges élményt nyújt. Paralich-ről tavaly azt írtuk, hogy a feltörekvő hazai DJ-k közül benne látjuk a legnagyobb potenciált. A jóslat tökéletesen bevált, azóta szinte már többet vendégeskedik külföldön, mint itthon. A soproni illetőségű Twins Project egyre nagyobb produceri sikereket ér el, saját szerzeményeiket a stílus legnagyobbjai pörgetik. Végül de nem utolsósorban itt lesz TAMAS SZABO is, akinek Dax J a példaképe, így biztosak lehetünk abban, hogy egy szemhunyásnyit sem fog alábbhagyni a lendület addig, amíg ő zenél.

Esemény: https://www.facebook.com/events/3190896414492817
Jegyek: https://oneticket.hu/the-etiket-dyen-221021 

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

3 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago

Argentínából érkezik az Akvárium Lokál szombati fellépője

Argentína régóta nagyon jó hatással van a progressive house nemzetközi vérkeringésére. Jól tudják ezt a…

7 nap ago