Kategóriák: Hírek

10 kg kábítószert foglaltak le idén a Time Warp vendégeinél

Akik jártak már Európa elsőszámú csarnokrendezvényén, biztosan megtapasztalhatták már azt, hogy a rendőrség kiemelt figyelemmel kíséri az eseményt. Persze ezen nincs mit csodálkozni, egy 19 órás buli kapcsán sokan képesek túlzásokba esni.

A hagyományosan minden év áprilisában, a németországi Mannheaim városában megrendezett techno ünnep a koronavírus járvány miatt négy éves kényszerszünet után idén először jelentkezett az eredeti formában és időpontban. Szinte a teljes nemzetközi élvonalat felvonultatva összesen hat helyszínen szólt a zene olyan  DJ-k főszereplésével, mint Richie Hawtin, Sven Väth, Ricardo Villalobos, Charlotte de Witte, Adam Beyer vagy épp Loco Dice.

A hatóság emberei pedig idén sem tétlenkedtek. A rendezvény helyszínén és annak környékén összesen 359 járművet és 577 személyt ellenőriztek. Letartóztattak egy 32 éves férfit, aki vezetői engedély nélkül ült a volán mögé. Ez volt a kisebbik gond, ugyanis 1,5 kg kokaint is vitt magával. Bódult állapotban való járművezetés miatt összesen 30 fő ellen indítottak eljárást.

A lefoglalt kábítószer mennyisége sokszorosa a tavalyi értéknek. Az idei mérleg: hat kg marihuána, majdnem 2 kg hasis és másfél kg kokain.

A rendőrség tájékoztatása szerint okirathamisítás és tiltott fegyverviselés ügyében is intézkedtek. Letartóztattak továbbá egy 22 és 23 éves férfit is, az ő csomagtartójuk három kg marihuánát rejtett és a náluk levő 7000 euro eredetéről sem tudtak érdemi felvilágosítást adni. Egy 37 és 42 éves francia férfit pedig csaknem két kiló hasissal fogtak el.

Forrás: [BILD]

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

„Boiler Room” partit szerveztek egy nyugdíjasotthonban

A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A  belga Gent városa mellett található "De…

1 nap ago

Szombaton újra eufórikus transzélményre számítsatok!

Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…

2 nap ago

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

3 nap ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

4 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

4 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

4 nap ago