Kategóriák: Goa

Közel 300 halálos áldozata van az izraeli fesztivál elleni terrortámadásnak, ahol magyar DJ is fellépett

Szombat hajnalban az elmúlt évek legnagyobb összehangolt támadását indította Izrael ellen a Hamász palesztin terrorszervezet. Az akció során legalább 800 civil halt meg, a sebesültek száma pedig a 2500-at is meghaladja. Az egy időben lezajló események során a támadók lerohantak egy zenei fesztivált is, amit a Gázai övezet közelében rendeztek.

A Supernova elnevezésű goafesztiválra a világ minden tájékáról érkeztek fellépők és bulizók. A line up-ot egy magyar DJ is színesítette, az O.Z.O.R.A és DAAD Gathering egyik főszervezőjeként ismert DJ Wegha alig néhány órával a tragikus események előtt lépett a színpadra.

A rémálom reggel 8 magasságában kezdődött. A fesztivál résztvevői először rakétákat pillantottak meg az égen, a szervezők ezután állították meg a zenét és szólították fel a közönséget, hogy helyezzék magukat biztonságba. Néhány perccel később több tucat fegyveres rontott be páncélozott járművekkel a fesztivál területére, és mindenkit lelőttek, aki eléjük került.

Wegha szerencsésen megmenekült, de sajnos több százan áldozatul estek a mészárlásnak, és a terroristák rengeteg túszt ejtettek a fesztivál résztvevői közül. Hogy pontosan mi történt, azt még leírni is szörnyű. Az egyik szervező azonban részletesen beszámolt az eseményekről:

 

Borítókép: dailymotion.com
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

„Boiler Room” partit szerveztek egy nyugdíjasotthonban

A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A  belga Gent városa mellett található "De…

2 óra ago

Szombaton újra eufórikus transzélményre számítsatok!

Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…

14 óra ago

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

2 nap ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

2 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

2 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

3 nap ago