Kategóriák: Hazai pálya

Újabb hazai EP jelent meg a Soma Recordings gondozásában!

Kétség nem fér hozzá, hogy jelenleg Dave Wincent hazánk egyik elsőszámú techno producere. Már csak azért is, mert a napokban jelent meg második EP-je a legendás Soma Records gondozásában!

A Slam duó és Dave Clarke által 1991-ben megalapított kiadó ugyanis az egyik legaktív szereplője és formálója a nemzetközi techno kultúrának. Itt megjelenni óriási elismerés.

A múlt héten megjelent New Weapons címre elkeresztelt EP-je négy vadonatúj szerzeményt tartalmaz. Hömpölygő, atmoszférikus hangfüggvényei a sötét hangzásvilág mélyről indulva alapozzák meg a groovy-sabb, ritmikus elemeket. A proper techno rajongói számára kötelező anyag!

Dave Wincent Miskolcon nőtt fel és már egész fiatalon lehetőséget kapott arra, hogy helyi klubokban lépjen fel. 2006-ban zenélt először Budapesten, a legendás Kashmir Clubban több alkalommal is szerephez jutott. A Corvintető közönsége is jól emlékezhet rá, hiszen 2012-ben csatlakozott a Be Massive csapatához. 15 éves kora óta ír saját zenéket, három évvel ezelőtt pedig saját kiadóját (Cryptic) is elindította.  Az eddig befektetett munka gyümölcse pedig végérvényesen beérni látszik. Jelent már meg zenéje a Developer-féle Olympian és Edit Select kiadójának gondozásában. Később önálló EP-vel jelentkezett a Marco Bailey által irányított Materia címkéje alatt, miközben először két szerzeménye is felkerült a Soma Records válogatásaira. azóta pedig már két önálló EP-t jegyzett a kiadónál.

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

„Boiler Room” partit szerveztek egy nyugdíjasotthonban

A nyugdíjasotthonokban általában elég egyhangúan telnek a mindennapok. A  belga Gent városa mellett található "De…

1 nap ago

Szombaton újra eufórikus transzélményre számítsatok!

Márciusban debütált a legjelentősebb hazai tradicionàlis goatrance csapat, a Lunar 604 events új partysorozata a…

2 nap ago

Megjelent a magyar rock történetét bemutató képregény folytatása a ’80-as–’90-es évekről

A Magyar rocktörténet című képregény első részének megjelenése után a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával a…

3 nap ago

Mini–fesztivállá nőtte ki magát a House Piknik. Vulkán, dzsungel, vízesés és 5 külföldi fellépő érkezik

https://www.facebook.com/profile.php?id=100076263170470 5 éve a pilisborosjenői lankákon indult hódító útjára, mára a szcéna egyik meghatározó brandje…

3 nap ago

Délutáni bulik a naplementében – Elindult a teraszszezon az A38-on

Május első hetével elindult a teraszszezon az A38 Hajón. Keddtől vasárnapig 17:00 és 22:00 óra…

3 nap ago

Pénteken a Gólyában debütál a Pepita

A pepita egy két színből álló mintázat, sakktáblaszerű szövetminta: egy fekete és egy fehér (illetve egy világos…

4 nap ago