Kategóriák: Programajánló

Lewis Fautzi főszereplésével nyitja az őszi szezont a Rebels

A tavaly megalakult Rebels csapata rögtön olyan neveket dobott be a közösbe, amire egyből felkaptuk a fejünket. Sajnos a pandémia keresztülhúzta a számításokat, így a debütálás végül 2021-re tolódott. Bulizói szemszögből viszont a start nem is sikerülhetett volna jobban. A spanyol vonal (a globális techno talán legmeghatározóbb ága napjainkban) egyik leginnovatívabb művésze látogatott el Budapestre Tensal személyében. Aki pedig a kisujjából rázta ki azt, hogy miért tartjuk őket Európa egyik vezető istállójának. Tökéletes szettet hallhattunk két órában, a hang kristálytisztán szólt, a közönséget pedig csupa hozzáértő fül alkotta. Mi kell egy tökéletes bulihoz? Jó zene, jó hang és jó közönség. Mindhárom tényező ki lett pipálva a Rebels debütáló rendezvényén. Ezek után nagyon kíváncsian vártuk, hogy vajon mi lesz a következő dobás.

A folytatás október 2-án jön el. Ezúttal új helyszínen, aminek viszont csak örülhetünk, hiszen a Flashback napjainkban Budapest talán első számú party helyszíne a hangulatot és az infrastruktúrát illetően. A mi szívünkhöz mindenesetre nagyon közel áll.

Az est fővendége pedig nem más, mint a portugál Lewis Fautzi, akinek a neve hallatán minden technorajongó elismerően csettint. És akkor még finoman fogalmaztam. Lewis Fautzi Portugáliában látta meg a napvilágot, de ezer szállal kötődik a spanyol iskolához az Oscar Mulero vezette PoleGroup által. Elvégre ő is az ibériai félszigetről származik, akárcsak Oscar Mulero, Svreca, Psyk, vagy éppen Reeko. Zenéjük nyers, erős és megalkuvást nem tűrő, akik soha nem süllyedtek bele a középszerűség és a popularitás mocsarába.

Lewis Fautzi nem csak a portugál, hanem a globális színtér egyik legrelevánsabb arcának számít. Elég csak ránézni a diszkográfiájára,  A Faut Section első embere megjelent már szinte az összes kiadónál, ami igazán jelentősnek számít ebben a szcénában. Ezek közül is kiemelkedik a Soma, Mord, Tsunami, Figure, PoleGroup, Warm Up, vagy éppen a BPitch Control. Egészen hihetetlen lista, pedig főhősünk mindössze 2012-ben adta ki az első zenéjét. Azóta viszont nincs megállás. Fellépett már az összes jelentős klubban és fesztiválon, de a hazai technorajongók is több alkalommal találkozhattak már vele a Hyperspace és a Bónusz Fesztivál keretein belül. vagy éppen a Corvin Cluban és a Teremben. 2018-ban járt nálunk utoljára, úgyhogy már éppen ideje annak, hogy a játékát újra megcsodálhassuk élőben is.

Ennyi már pont elég, hogy egy minden igényt kielégítő eseményen vegyünk részt, azonban a hazai körítés hasonlóan izgalmasan alakul. A supportot Isu, Detective Kelly és AGA2L fogja bizosítani a Flaschbackben.

A jegyértékesítés hamarosan megkezdődik, az early bird jegyek ára 3500 ft-ba fog kerülni, ami igazán barátinak számít a helyszínt és a fellépőket illetően. A belépés a jelenlegi jogszabályoknak megfelelően védettségi igazolvánnyal, vagy EESZT alkalmazással igazolt védettséggel lehetséges.

Esemény: https://www.facebook.com/events/273406874250744

Gombas Peter

Legfrissebb posztok

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

30 perc ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

4 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago

Indusztriális, proper és hard techno lesz szombaton a Fabrikában!

Egy valódi indusztriális, proper és hard techno invitálunk benneteket szombaton Budapest legőszintébb szobaklubjában, az ellenkultúra…

3 nap ago

„Nem egy vadidegen ember vagyok, aki továbbáll” – kiállítás nyílik Bertók Kriszti fotós emlékére

„Szeretem megélni az intimitást, hatalmas igényem van rá, de nem olyan egyszerű ehhez a megfelelő…

4 nap ago

Denes Toth remixe is hallható a Moodyverse új megjelenésén

Pénteken látott napvilágot a Moodyverse legújabb megjelenése, ami immáron az ötödik a sorban. A Denes…

7 nap ago